Némethy Lajos: Miként jutott 1543-ban Esztergom árulással török kézbe
39 nyek feljegyzései szerint a törökök közül három ezer körül esett el és temérdek sok sebesült meg. Ezeket éjjel, midőn a mieink a váron kivül csatázni nem mertek, tevéken és lovakon elszállították. A mieink közül e napon a csatában és a tűztől úgy kétszázan haltak és sebesültek meg.') Megtörtént ugyanis, hogy ép a csatázás hevének közepette, nem tudni, az ellenségtől bevetett tűztől, vagy véletlenül kigyulladt egy torony, melyben sok lőpor, szurok és más gyúlékony anyag volt felhalmozva. 2) Sokan a tűznek keletkezését a szökevény vén tüzér boszumüvének tulajdonítják. E győzelmesen visszavert rohamnak és a sikerült kitörésnek híre világszerte örömöt keltett. Maga Szinán csausz is beismeri ezt: „Egy szóval ezen a napon kedvezvén a szerencse a gyauroknak, a harcz minden részen kívánságuk szerint folyt és ezen igen örvendeztek. Az igaz hívők azonban nagyon levertek valának." Mint mindig, úgy most is a győzelem felett terjesztett hír igen felfújva terjedt. Beszélték, hogy míg a török seregből felette sok, a mieink közül csupán tíz esett el. A török oly vereséget szenvedett —- mondák — hogy az ostromlást tovább nem folytathatja, már ágyúit elszállíttatni kezdi. Bécsben hála ünnepélyek tartattak. Nausea Fülöp Bécsnek szónoki tehetséggel megáldott 3) püspöke (1541 —1552) a sz. István templomában temérdek nép előtt nagy hatású beszédében lelkesítette híveit a török ellen való kitartó küzdelemre és buzdította imádságra az Esztergom várában hősiesen küzdő keresztény várőrség szívós kitartásáért, rendíthetetlen bátorságáért és tántoríthatatlan állhatatosságáért. A roham után következő napon, kedden augusztus 7-én Rusztem „a boldogság ege napjának árnyéka" a vár körül szemlét kivánt tartani és azért arra lovagolt, azonban mikor a vár közelébe lovagolt a várból meglátták őt, czélba vették és eg}' szakálossal reá lőttek, melynek golyója lova előtt csapott le ') Az „Anzeygung" állítása szerint „a íni népünkből" a roham által körülbelül 100 esett el és sebeült meg; de a törökök közül felette sok halt meg. Ezeket ők két napon át húzgálták ki a futó árkokból. 2) „Nem lehet tudni — mondja az Anzeygung — váljon német vagy olasz okozója-e ezen tűznek. Hihetőleg valamely égő gyújtó zsinórt hullatott el valaki, a mitől a lőpor tüzet fogott. Szerencsére nem ebben a helyiségben volt a 12 mázsa lőpor, hanem egy másik boltíves helyen. Itt egyéb tüziszer égett meg." 3) Schier, Die Bischöfe und Erzbischöfe von Wien. 48.