Monostori Balázs: A labdarúgás története Esztergomban

Tartalom - X. A 80-as évek labdarúgása

X. A 80-AS ÉVEK LABDARÚGÁSA Az Esztergomiak találkozója 1980. tavaszán a BVSC-vel méltán volt nevezhető kiesési rangadónak, hiszen mindkét csapat az alsóházban helyezkedett el. Monostori Tivadar vezető edző , mindenképpen győzelmet várt csapatától. Biztató jel, hogy a BVSC otthonában kapott ki l:0-ra a szegedi Dózsától. Az esztergomi csapat is kikapott Vácott, viszont az vitathatatlan, hogy ennek ellenére biztatóan játszott és kis szerencsével, legalább döntetlent érhetett volna el. A szakvezetés, játékosok, illetve a csapat közönsége is csak a győzelmet tartotta elfogadhatónak. Sajnos a 2: l-es győzelem kevésnek látszott, hiszen már csak néhány forduló volt hátra a labdarúgó NB II bajnoki évadjából. ( 18 ) A két " szomszédvár ", Dorog és Esztergom helyzete sem volt megnyugtató a Nyugati, illetve a Középcsoportban. Mindkét csapat otthonában lépett pályára, azzal a tudattal, ha nem győznek kiesnek az NB II-ből. A Dorog ellenfele a Bakony-Vegyész volt, míg a MIM Vasasé a Pénzügyőr. Az Esztergomi Vasas vészhelyzetbe jutott az elmúlt hetek sikertelen szereplése miatt. A bennmaradáshoz az is kellett a pontszerzésen felül, hogy a riválisok veszítsenek. A Pénzűgyőr elleni hazai győzelem elmaradása, az Esztergomi Vasas csapata számára a kiesést jelentette. ( 19) Az utolsó fordulóban az előjelek szerint élvezetes mérkőzésre lehetett számítani, ugyanis az Esztergomi Vasas számára, már korábban eldőlt a kiesés, és a vasárnap Esztergomba látogatott VASAS IZZÓ második helye is biztosított volt. A szurkolók, akik kitartottak a csapat mellett és minden

Next

/
Thumbnails
Contents