Monostori Balázs: A labdarúgás története Esztergomban

Tartalom - VIII. Az NB Il-es évek /1963-73/

növelésére felkérték a színészek együttesét egy mérkőzésre. A felkérésnek a színészek eleget tettek és így Esztergomban 5000 néző előtt megmérkőztek a MIM Vasas öregfiúk csapatával. Az árvíz miatt adódó problémák ellenére, a csapat a 7. helyen végzett. 1966-ban edző cserére került sor. Csabai Lajost Buzánszky Jenő / A legendás Aranycsapat tagja, a többszöri válogatott jobbhátvéd / váltotta fel. A csapat a tavaszi szereplés során főleg idegenben gyengén szerepelt, ami főként a csatársor eredménytelenségének volt köszönhető. Az idegen pálya bénítólag hatott az együttes játékára. Az NB Il-es csapat árnyékában az iljúsági csapat megyei bajnok lett. A csapat 1966-ban az NB Il-ben végül a 6. helyen végzett. 1967-ben ismét edzőcsere történt. Buzánszky Jenő Dorogra történő távozásával Kónya István lett az edző. A csapatot a 3 csoportos NB Il-ben a középcsoportba sorolták, ahol 16 csapat szerepelt. A tavasz nehezen indult, majd fokozatosan javult a csapat teljesítménye. A tavaszt az 5. helyen zárták, de a Magyar Népköztársasági Kupából / MNK / kellemetlen vereséggel búcsúztak. / a megyei osztályban szereplő Viscosától 3:0 arányú vereséget szenvedtek. / A Marógépgyár csapata a megyei bajnokságban az évad végén az 5. helyen végzett. Az NB Il-es csapat ősszel folytatta jó szereplését és a bajnoki tabellán a 3. helyet szerezte meg, a Nagybátony és III. ker. TTVE mögött. Esztergom labdarúgásának történetében a legsikeresebb évet zárták a harmadik hellyel. A bajnoki évadban szerepeltek : Horváth , Dóka , Magyar, Dinnyés, Takács, Zöld, Szén, György, Markó, Nóvák, Szendi, Virágh, Tambor, Kertes, Tarnóczi, Mészáros. Az MLSZ az 1968-as bajnoki kiírásában úgy rendelkezett, hogy 43

Next

/
Thumbnails
Contents