Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története
Tartalom - IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685)
IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685) a lobogó jobb oldala • A lobogó bal oldala, a rúd középrészével • A pusztamaróti emlékmű (Kovács György szobrászművész alkotása) 5. Eszterc/om török kézre kerü l Esztergom és térsége már földrajzi fekvésénél fogva is jelentős szerepet játszott hazánk XVI-XVII. századi történetében. A mohácsi csatában a király után a legnagyobb magánhadsereggel az esztergomi érsek vett részt. Szálkái László érsek 1500 huszárjának jelentős részével együtt holtan maradt a mohácsi csatatéren 1526. augusztus 29-én. A csatavesztés, majd a török további előnyomulásának hírére a Duna mente népe menekülni kezdett. Szulejmán elfoglalta Buda várát, és rabló csapatai a környező vármegyéket kezdték pusztítani. Megyénk területén is ekkor jelentek meg az első török hadak. Az egykorú forrás szerint a szultán zsákmányolókat bocsátva az országra „A Duna és a Balaton közt fekvő területeket tűzzelvassal pusztította - Esztergom várát azonban, bár a fent említett Orbánczi András elhagyta - egy alacsony származású ember, aki azelőtt az esztergomi káptalan gyalogosainak vezére volt, név szerint Nagy Máté, aki kevesed magával oda menekült, megvédte, valamint a parasztok és szerzetesek megvédték Visegrádot is, a királyi korona őriző helyét". Az esztergomi vár tehát megmenekült, magát a várost azonban jelentős károk érték: a külvárosokat felégették. Adatok vannak arról, hogy a környék falvainak nagy része és a kolostorok is már ekkor ugyanerre a sorsra jutottak. Az országban a mohácsi csata után a Gerecse hegységben lévő Marót falunál ( ma Pusztamarót) került sor a legjelentősebb törökkel szembeni ellenállásra. Erről részletesen szól a kortárs Brodarics István a mohácsi vészről írt krónikájában: „... az ellenség... sehol sem talált nagyobb ellenállásra, csak Maróton, mely nem messze van Esztergomtól. Ez az esztergomi érseknek kies fekvésű mulatóhelye, azon erdők között, melyeket mi Vértesnek nevezünk, mindenfelől erdők és berkek veszik körül. Ide húzódtak a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bízván a helynek a természettől is megerősített voltában. Ezekkel az ellenség több ízben is kemény harcot vívott, s az ellenségből mindannyiszor sokan elestek. Végre is, mikor az ellenség a mieink táborát... sehogy sem bírta elfoglalni, kénytelen volt ágyúkat hozni, így aztán a tábort szétlőtték, s az ott lévőket majdnem egy szálig levágták. Azok a nagy holttestrakások, amelyek most is láthatók ott, elárulják az öldöklés nagyságát. Azok, akik egy páran megmenekültek innen, azt mondják, hogy körülbelül 25000 magyar volt itt (...) Mindnyájukat egy szálig leölték. Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét. Amikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a ló gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták"... - teszi hozzá Istvánffy Miklós a csata leírásához. (E török elleni csatában elesettek emlékére 2003-ban avattak emlékművet Pusztamaróton.) Miután Szulejmán a budai királyi palotát kiraboltatta, Szapolyai János király 1526-27 telén királyi székhelyét az épségben, és Szálkái László halála miatt üresen maradt esztergomi érseki palotába helyezte. A következő telet azonban rövid, de heves ostrom után már Ferdinánd király és udvara tölti az esztergomi várban. 58
