Lepold Antal [et al.]: Esztergomi útikönyv
Tartalom - Esztergom többi kultúrintézményei
87 ból a bencések is, akik a Malonyay-féle pálosok házát kapták meg, amely a pálosrend feloszlatása (1782) után a város birtokába került és katonatiszti lakásoknak használták. Ezt az épületet kapták meg a bencések 1809-ben és ezzel kapcsolták össze 1852-ben a szomszédos házat és lelt a mai bencésszékház. A gimnázium jelen épülete a Főapát-utcában 1880-ban nyilt meg, míg a gimnázium régi épületét a város elemi leányiskolának használta, a világháború után és jelenleg adóhivatali helyiségek vannak itt elhelyezve. A régi és az új gimnáziumban sok kiváló tanár tanított és tanuló nevelkedett, akik később országos nagyságok lellek. A községi Szent Imre gimnázium Esztergom város polgárainak áldozatkészségéből alakult a mult század 50-es éveinek elején, de az intézet csak 1857-ben kezdte meg működését a város, a kormány, a hercegprímás és a főkáptalan támogatásából. A mult században mint 3 osztályú alreáltanoda szerepelt, 1875-ben lett 4 osztályos alreáliskola, 1907-ben főreáliskola és 1911-ben az első érettségi vizsga. Az iskola a ferencrendiek kolostorában volt elhelyezve és csak a világháború után került a mai épületbe a városházának a Deák Ferenc-utcai frontjára. A szenlferencrendi Szent Antal nevelőintézet és gimnázium 1928., illetve 1931-ben alakult s kezdte meg működését évről-évre növekedve az osztályok számában, első érettségije 1939-ben. Az intézet céljaira a régi ferences kolostornak a Bottyán János és a Főapát-utcai frontján emeletet építettek és az épületet kiépítették az egész Főapátutcán, sőt a Kossuth Lajos-utcai fronton is kiépítik, mert az intézet internátussal kapcsolatos. A gimnáziumnak csak bennlakó tanulói vannak. A gimnázium és az internátus