Lánczos Zoltán: Adatok a Magyar Turista Egyesület esztergomi osztályának…

Tartalom - Bevezetés - A MTE Esztergomi Osztályának története

95 lámpával, mellette hü kutyájával, hogy a bajbajutott hegymászónak segítséget nyújtson. Az ünnepség egyik szónoka kiemelte, hogy ez a kép az igazi emberszerete­tet szimbolizálja : Szent Bernát számos alkalommal az életét kockára tette egy-egy ember életének megmenté­séért, ugyan akkor ma a háború ezer és ezer emberéle­tet ölt ki naponta. A boldog, megelégedett emberi éle­tet csak az áldozatos szeretet biztosithatja, a gyűlöl­ködés, viszéjkodés szenvedést, pusztulást halált erdmé­nyez. Az ünnepségen számos turista egyesület képviseltette magát. Az érdeklődés középpontjában álló képet Barabás Gizella festőmüvésznő készítette. A kép megáldása a zászlókkal, bényalópákkal és virágok­kal díszített tábori oltárnál elmondott mise keretében történt. A szertartást Béres Istvá n esztergomi teológiai tanár végezte. Dr.Brenner Anta l, az "^sztergomi Osztály elnöke, beszédé­ben Szent Bernát kultuszét ajánlotta a turisták figyel­mébe. Szabó Józse f szavalata utón Gommerinann Ant al, a dorogiak vezetője, megköszönte a turisták nagyszámú megjelenését Az ünnepség után a tábori konyha és a hevenyészett csap­szék alig győzte kiszolgálni a jóétvágyu vendégsereget. 1940-ben nagyon fellendült Esztergomban a vasútállomással szemben létrehozott turista-diókszálló, melynek a város elektromos müvei adtak helyet, Száz hálóhely, tussoló várta a hazánk történetében olyan nagy szerepet játszott, emlékekben gaz­dag város turista és diák látogatóit. A

Next

/
Thumbnails
Contents