Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

XII. Kazinczy Esztergomban

XII. Kazinczy Esztergomban. (1831.) A Z I N C Z Y Ferencz irodalomtörténetünk egyik legnagyobb és legrokonszenvesebb alakja. Mint nyelvés izlés-ujitó korszakot alkotott ritka termékenységü és szorgalmú munkálkodásával, mint tanácsadó, irányjelölő és buzditó pedig egész akkori irodalmunknak középpontja, valamennyi fiatal irónk mestere volt. Erdemeiből ugyan sokat levontak legújabb irodalomtörténetiróink, de rendkívüli hatását, hosszú munkálkodása fényoldalait mégis elismerik. Igaz, hogy a korabeliek, szeretett tanítványai elfogultsággal ítélték meg s inkább csak magasztalni tudták, de a mi korunk, ha meg is tisztította babérjait a csinált levelektől, nem tagadja meg tőle a megérdemelt koszorút. Mint költő nem oly jelentékeny, mint prósairó. Inkább ritka fogékonyságu költői kedély, mint költő volt. De költői munkáiban is példákat akart adni s igy ezek is megtették rendkívüli hatásukat. Ha prósairói munkásságáról szólunk, meg kell különböztetnünk eredeti munkáit forditásaitól. Műfordításaiban szintén követni való mintákat nyújtott, de oly elvekkel, melyek már korában visszatetszést eredményeztek. Prósai fordításaiban ugyanis az ó-classicai s a modern irókat eredeti sajátságaikkal akarta visszaadni. De igy történt hogy idegenszerűségbe, mesterkélésbe, sőt határtalan vakmerőségbe tévedt. Törte, idomította és erőszakolta nyelvünket és gyakran törvénytelenül. Műfordításai tehát tévesztett irányúak s nagy részben élvezhetetlenek. Annál sikerültebbek azonban eredeti prózái. „Kazinczy eredeti munkái - úgymond Gyulai Pál - styl tekintetében sokkal