Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv
VIII. Pázmány Péter
Elete végső éveiben adta ki remek szónoklásának gyümölcseit a Predikácziókban, melyek még most is közkézen forognak. Kortársai nem hizelgésből nevezték „biboros Cicerónak", mert nagyobb szónok csakugyan nem is volt nálunk a XVII. században. Fraknói, Pázmány Péter kitűnő életirója, az ő szónoklati hatásának titkát az erőben, eszméi tisztaságában s érvelései világosságában keresi. Pázmány nem erőlködött uj gondolatok teremtésén, hanem azt mondta, a mi mindenkinek szivéből volt kivéve. Hasonlatait a köznapi életből merítette. Midőn a század hibáit ostorozta, nem esett túlzásba. De soha készületlenül nem lépett a szószékre. Pázmány Péter maga igy jellemzi száznál több predikáczióját: „Magam gondolatit és ujamból szopott dolgokat nem irok. Isten könyvéből és az Anyaszentegyház doctorinak írásiból vettem tanításomat... Harmincz esztendei prédikálásom után kezdtem gondolkodni a nyomtatásról." Valamint fővitairata a Kalauz, ugy a hires Predikácziók is számos kiadást megértek. Pázmányt hosszú és kinos betegeskedés korán előkészítette a halálra. Négy évtizeden át vivodott küzdelmei és fáradozásai teljesen kimerítették életerejét. Nov. 12-én irta meg végrendeletét, melyben azt mondja, „Testemet pompa nélkül, egyszerűen kivánom eltakarittatni; azon esetre, ha sírboltba helyezik, rendelem, hogy ott a talajt felássák és testemet a föld méhébe tegyék; testem fölbontását és bebalzsamozását pedig eltiltom." 1537-ben márcz. 19-én három jezsuita társaságában ebédelt. Ekkor étkezés közben hirtelen rosszul lett s nem tudott szóhoz jutni. A császár rögtön két orvost küldött, de már késő volt. Végső küzdelmei nem tartottak sokáig. Pázmány halála híre nemcsak hazánkban, de az egész katholikus világban mély fájdalmat okozott. Temetésére az ország színe-java Pozsonyba gyülekezett. Sirját-kivánsága szerintegyszerű márvány jelezte a következő felirattal: PETRVS PÁZMÁNY CARDINALIS.