Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

XVI. Viharos századok

len foglyok nem bírtak könyörületre indítani. A kincsszomjas tatárok kellő zsákmányt nem találván, minthogy a dúsgazdagok a várba küldték vagy elásták értékeiket, kímélet nélkül kardra hánytak mindenkit. A vár ugyan daczolt a tatárokkal, de a város lakossága alig néhány lélek kivételével teljesen elpusztult. Ez a kutyafejű tatárok cselének hagyománya, melyről az esztergomi nép még most is fohászkodva beszél. A királyok kegyeit a tatárpusztitások után az érsekek rokonszenve váltotta fel. Esztergom főpapjai által második virágzásnak indult, ami körülbelül szintoly sokáig tartott, mint az első. Közel harmadfélszázadig. Ekkor nem a tatárok rombolták le, hanem a törökök igázták le Esztergomot. A második gyászos történeti évszám tehát 1543. Esztergom ekkor elvesztette szabadságán kivül az érseki széket s a főkáptalant. A vár templomait mecsetekké alakították át s a város népét a pasák és bégek zsarnoksága s a defftedárok kegyetlenkedései kezdték gyötörni. A város ekkor teljesen elhanyatlott. A törökök jó fürdőket csináltak ugyan ásványos forrásvizeinkből, sokat adtak a forrásvizek bevezetésére s a rizstermelés terjesztésére, de a régi műemlékeket elpusztították s az ostromok rombolásai közt maguk is szemtanúi voltak a vár folytonos romlásának. 1683-ban szabadult föl a város és a vár végképpen a török iga alól. Olyan fontos esemény ez s Esztergom történetében olyan fényes lap, hogy mi is külön lapokon emlékezünk meg róla. Esztergom csak lassan-lassan tért magához. A százados szenvedéseket sokáig nem birta feledni s a szabadság századában sokáig nem bírt uj munkához fogni. Az első örökös magyar király, I. József, Esztergomot kiváltságos levelével megint a szabad királyi városok sorába emelte s ősi jelvényeit ismét helybenhagyta. Esztergom ősi czimere egy pajzs, mely Magyarország négy főfolyóját ábrázolja; a polgárok hűségét a haza és a király iránt egy szilárd kövekből épült, vörös fedelű tornyokkal díszített bástya jelképezi. A pajzson még más 103