Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - A KÖZELMÚLT ÉS NAPJAINK

mindenkori diákjainkon kívül sok öregdiákunk is szívesen részt vesz, sőt a kisebbek edzéséből is rendre kiveszik a részüket. A kosárlabda-játékosainkról is elmondható, hogy a frankás tanulmányok befejezése után többen komoly csapatoknál (NB I-ben is) folytatják a sportot. A labdarúgás mindig is a legnépszerűbb sport volt a diákjaink számára, de mivel országos szinten is ezt űzik a legtöbben, nagyon nehéz kimagasló eredményeket elérni. A városi bajnokságban többször sikerült diadalmaskodni, de a megyei döntőben a tatabányai labdarúgó egyesület utánpótlás csapatával már ritkán voltunk egy súly­csoportban. A 2007/2008-as tanévben nagy meglepetésre mégis sikerült kijutnunk a kispályás labdarúgásban az országos döntőre, ahol a résztvevő 20 csapat közül iskolánk a 8. helyezést érte el, s a sok NB l-es utánpótlás-játékos mellett iskolánk diákját, Ge­rencsér Gergőt választották a torna legjobb játékosának. Az utóbbi években egyre több diákunk kezdett környező egyesületekben is edzésekre járni, így a szinte egész évben tartó városi kispályás bajnoksággal együtt egészen sok mérkőzés lehetősége adódik számukra. A röplabda népszerűsége is állandónak tűnik iskolánk sportéletében. Nagyon sok osztályban már a testnevelésórákon komoly szinten elsajátítják a röplabdás mozgást, így az iskolai válogatottak összeállításánál nem csupán a rendszeresen edzésre járó ta­nulók közül lehet válogatni, hanem sok ügyes osztálytársuk is szóba jöhet. A még lelkesebb játékosok egy ideje a dorogi röplabda egyesületbe is kijárnak, hogy így jussa­nak több játéklehetőséghez, és magasabb szinten is megtanulják a játékot. Az Amatőr Röplabda Bajnokságban szinte minden évben learatjuk a megyei verseny első helye­zésének babérjait, de az országoson még nem sikerült az első tíz közé bejutni. Ezen a négy csapatsporton kívül diákjaink még úszásban szoktak rendszeresen országos versenyekre kijutni, s ott gyakran az első tízben végezni. Ok általában a városi vízilabda csapatban, a triadonosokkal vagy az úszókkal készülnek a megmérettetésekre. A kétszintű érettségi rendszer bevezetése óta minden évben indul emelt szintű testnevelés fakultáció az iskolában. Nem minden résztvevő szokott valóban emelt szin­ten érettségizni közülük, sokan csupán a több mozgás, a sportági technikák mélyebb elsajátítása miatt vesznek részt a foglalkozásokon. A 2007 óta testnevelésből emelt szinten érettségizett 10 diákunk mindegyike jeles osztályzatot szerzett, s közülük hatan jelenleg a Testnevelési Egyetem hallgatói. Összességében elmondható, hogy iskolánk diákjainak közel a fele jár rendsze­resen valamilyen edzésre, egyharmaduk szerepel az iskolai csapatokban a diákolimpiai versenyeken, s évente körülbelül negyven-ötvenen vannak, akik megyei bajnokként országos versenyeken is képviselik az iskolánkat.

Next

/
Thumbnails
Contents