Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - A KÖZELMÚLT ÉS NAPJAINK

A KÖZELMÚLT ES NAPJAINK •I Advent harmadik vasárnapján Budapestre utaztunk, ahol a hagyományos Feren­ciek terei ferences öregdiák találkozón szerepeltünk. Énekeltünk Bajnán, iskolánk esti tagozatának karácsonyi ünnepségén, ahol az esztergomi 9. Évfolyamosok misztérium játéka után adtunk adventi-karácsonyi kon­certet. Énekeltünk még az esztergomi kórházkápolnában, ahová a tanév folyamán több­ször is ellátogattunk, és természetesen iskolánk közös karácsonyi műsorában is orosz­lánrészt vállaltunk. Tavasszal szentmisén énekeltünk és egyházzenei áhítatot tartottunk Drégely­palánkon és Újpesten. S bár ez utóbbi éneklésünk csak az esti órákban kezdődött, már kora délután elindultunk, hogy - ott, ahol ezt külön rendelet akkor még nem til­totta — tovább kamatoztassuk az utcazenélésben már valamelyest meglévő tapasz­talatunkat. Gazdasági válság ide vagy oda, fáradozásunk ekkor sem volt hiábavaló. Igen emlékezetes nap volt számunkra, amikor itthoni vasárnapi szolgálatunk alól felmentést kérve Gyöngyösre látogattunk. Itt két szentmisén énekeltünk, és mindkét misét követően félórás koncertet adtunk. Hallgatóink között szép számmal voltak fiatalok is, reméljük, minél többeknek hoztuk meg a kedvét az esztergomi diákká váláshoz. Délben igen bőséges vendéglátásban volt részünk Kázmér atyáék és a gyöngyösi hívek jóvoltából. A néhány éve Gyöngyösön talált kincsek és az igen értékes könyvtár megtekintése után hazafelé vettük utunkat. |óllehet némi kitérővel, mert Balassagyarmaton várt még ránk egy szentmiseszolgálat és egy esti nagyböjti, iskolánkat is bemutató koncert. S bár a minket nagy szeretettel fogadó plébános atya szavai a tapsmentes böjti fegyelemre hívták fel a kedves hívek figyelmét, ők e fegyel­met már az első darabunk után felfüggesztették, műsorunk végén pedig felállva, vastapssal marasztaltak minket. Mégsem maradhattunk sokáig, hiszen a Herczeg Máté édesanyja által főzött finom vacsorát nem hagyhattuk kihűlni. Ennek a szép és emlékekben igencsak bővelkedő napnak a megvalósításáért Keppel tanár úrnak is nagy köszönettel tartozunk. Nyitrai tanárnőék invitálásának eleget téve idén is többször énekeltünk a Kerek­templomban, köszönjük a meghívást és az agapékat! Ezek voltak az idei tanév énekkart érintő legfontosabb eseményei. Sok mindenért adhattunk hálát a Te Deumon. Dc kikből is állt legtöbbször az iskolánknak büszkeséget szerző kamaraegyüttes? Következzenek most ők: Legelőször kell említenem Urbanics Matyit. O volt az a csendes fiú, aki már hete­dikesként ott volt a parlamenti szereplésünkön, ott volt a nagyokkal a váci székes­egyházban, majd ott volt a budapesti Művészetek Palotájában. Velünk énekelt minden fönt említett koncertünkön és versenyünkön. Ott volt, amikor elindult az egyházzene szakkör, és elkezdett orgonálni, majd ott volt minden reggeli és vasárnapi diákmisén mint orgonista. Ott volt mindig, ha bárkinek segítségre volt szüksége. Velünk volt csön­dességével, megbízhatóságával, kitartó szorgalmával. Velünk volt alázatosan csengő hangjával, akkor is, amikor a kórus elé már mint szólista állt ki. így énekelt pár hete az Éneklő Ifjúság kórusversenyen is szólót César Franck Panis Angelicusi. ban, majd velünk imádkozott Marzi olasz nyelvű darabjával: „Ég Istene, mélységek Ura! Hegyed egy barátunkat vitte el. De arra kérünk, hogy magasba emeld, s bejuthasson a Paradicsomba!". Másnap ezt a kottát 88

Next

/
Thumbnails
Contents