Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - TÖRTÉNELMI TÁVLATOK

épületében kórházat rendeztek be, a ferencesektől kértek termeket tanításra, amihez a ferences atyák készséggel hozzá is járultak. 4: 1 De nem sokáig folyhatott tovább az oktatás. Október 12-én haza kellett küldeni a diákokat, és még ebben a hónapban ide helyezték a beregszászi katonai üdülőt, a szegedi helyőrségi kórházat és a nagyváradi csapatkórházat. Több mint 200 beteget ápoltak itt ekkor. 6 A beteggondozásban a ferences testvérek is részt vettek. Karácsony „másnapjának forduló éjjel" telitalálat érte a tornaterem épületét. Az első orosz járőr karácsony másnapján érkezett az épületbe, majd Gerencsér Sándor atya zsebórájával távozott is. 4 7 Január 6-án a németek visszavették Esztergomot. A közbeeső időben orosz katonákat is ápoltak a hadikórházban, amely végül február 7-én költözött el. A front átvonulása idején menekülteket fogadtak a rendházban. Még egy gyermek is született a kolostor falai között, de sajnos nem maradt életben. 4 8 1945. március 21-én foglalták el végleg a várost az oroszok. A tanítás április derekán indulhatott meg újra, de mindössze 140 gyerekkel. 4 ' Ekkor a tanárhiánnyal küszködő bencés gimnáziumot is kisegítették a rendház szerzetesei.^" 1945 júliusától új igazgatót kapott a gimnázium. A provinciálissá választott Burka Kelemen Szalóczi Pelbártot nevezte ki az intézmény élére. 5 1 Az iskola a második világháború befejeztével első nagy korszakának végére érkezett. Weiss Richárd atya Pápára került. Az 1947-48-as tanév évkönyve számol be haláláról, amelyben Horváth Eusták atya méltatja működését. 5 2 Egy iskola elindítása békeidőben sem kis feladat, a huszadik század elején pedig kimondottan embert próbáló, már-már lehetetlennek tűnő teljesítmény volt. Mégis voltak olyanok, akik a lehetedenség megítélését Istenre bízták, ők maguk pedig megtették újra és újra azt a soron következő lépést, ami szükséges volt álmaik megvalósításához. Hála Istennek értük! Források: Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, Ay esztergomi Ferences Gimnázium levelezése, 1931 ­1948 (Levelezés) Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, Ay esztergomi ferences rendház História Domusa (História Domus) 45 História Domus 305. old. 46 História Domus 309. old. 47 História Domus 309. old. 48 História Domus 311. old. 49 História Domus 317. old. 50 Huszár J. 17. old. 51 Levelezés 217/1944-45. 52 Évkönyv 47-48./4-5. old.

Next

/
Thumbnails
Contents