Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - TÖRTÉNELMI TÁVLATOK

TÖRTÉNELMI TÁVLATOK nek 1928-ban. E vállakózást bátorítja az akkori bencés igazgató, Mattyasovszky Kasszián is, azt remélve, hogy így jó diákokat kap, hisz tudvalévőleg a bencéseknek nem volt kollégiumuk, a ferences kollégisták pedig a kezdeti időkben a szomszédos bencés gimnáziumban tanultak. Az internátus megszervezésével P. Nagy Sándor Arisztidet (1899-1968) bízzák meg, aki hihetetlen lendülettel végzi munkáját. Nélküle nem jöhetett volna létre az intézet. Lankadatlan szorgalommal vezeti az építkezéseket, koldulja össze hozzá a pénzt, tanít földrajzot és természetrajzot, időnként hittant és olykor osztályfőnök is, vezeti a cserkészcsapatot, később sportpályát létesít, autóbuszt vásárol az iskolának, s emellett ő a kollégium rektora is. Rendtársai azt mondogatják: „Arisztid nem is ember, hanem állapot. " jellemző adata az 1932/33. iskolaév értesítőjének tájékoztatója a nevelőintézet vezetőségéről: „P. Weiss Rikárd oki. kd'zfpisk. tanár, rektor­reálgimn. igazgató. P. Nagy Arisaid oki. kö^épisk. tanár, vehető-prefektus, a nevelőintézet összes ügyeinek vehetője és irányítója." 1 4 Népszerűségére jellemző, hogy amikor 1940-ben külföldi tanulmányútra küldik, a diákok között szabályos lázadás tör ki. Később aztán visszatér és körömszakadtáig harcol az iskola megmaradásáért. De egy kissé előrefutottunk az időben. A kollégium megnyitása tehát nem ütközött ellenállásba, a gimnáziumé viszont igen. Hiszen már volt a városban egy szerzetesi fiú-gimnázium, kettő sok lett volna. Klebelsberg Kunót is támadások érik ebben az időben. A História Domusban ezt olvassuk: ,yíprilis 26-án gr. Klebelsberg Miniszter Úrfeleségével együtt tiszteleg itt, Esztergomban a Hercegprímás Úrnál, aki előtt a Miniszter úr megemlíti, hogy felesége folytonosan ösztönzi, hogy a »barátoknak« adja meg a reálgimnázium nyitási-engedélyt. A Prímás válasza az volt, hogyha úgy kérik, hogy az zfríjellegi lesz úgy nincs ellene kifogása. így a Miniszter Úr elvileg megadta a beleegyezést, melyről több kanonok, s azudi a rípapság is értesült, június 7-én érkezett meg a városhoz a Kultuszniiniszter úr leirata, — mely június 3-án kelt —, melynek értelmében kérésünk szerint az, engedélyt megadja." 15 (Klebelsberg Kunó felesége azért támogatta kéré-sünket, mert Szent Ferenc világi rendjének volt a tagja, a pesti ferencesekhez járt templomba. Hálából, és mivel ő adományozta a cserkészcsapat zászlaját, a zászló-szenteléskor ő lett a „zászló-anya".) Miközben folyamatosan gyarapodott a tanulói létszám, 1931-től megkezdődtek az építkezések. Jellemző, hogy ehhez a rend még államsegélyt sem kapott, pedig a többi szerzetesrendek földbirtokaik mellett még ebben is részesültek. A gimnázium és kollégium a Páduai Szent Antal nevet vette föl, mert a szentnek éppen ebben az évben volt centenáriuma. Mai nevét 1948-ban kapta az iskola, miután a minisztérium utasította a gimnázium vezetését, hogy magyar emberről kell elneveznie az intézetet. A három felterjesztett név közül ekkor választotta a felettes szerv Temesvári Pelbártot. A tanulók létszáma 1932-33-ban 106,1943­44-ben már 328. Az első érettségi vizsgákat 1939-ben tették a növendékek. Közben színes diákélet folyt. Kilencholdnyi területen kialakították a sportpályát és botanikus kertet a szigeten, vele átellenben a Kis-Duna innenső partján csónakház épült, önképző körök, természettudományi szakosztály, aerokör (repülőmodellező szakkör), gyorsírókör, ifjúsági ének- és zenekar és természetesen sportkör is működött, ami Tomori Pál nevét viselte, hadimúzeum, az első világháború relikviáiból, amelyet 1947-ben államellenes szervezkedés 14 Szűz Máriáról nevezett Szent Ferenc-rend Esztergomi Szent Antal Reálgimnáziumának és Nevelőintézetének Értesítője az 1932-33. iskolai évről. Közzéteszi P. Weiss j. Rikárd igazgató, Esztergom, 1933.27. 15 História Domus 191. 30

Next

/
Thumbnails
Contents