Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - A KÖZELMÚLT ÉS NAPJAINK

ÍUBILEUMI ÉVKÖNYV 1931 - 2011 Orbán Viktor: Az ilyen beszélgetéseknek, különösen, ha fiatalokról van szó, csak akkor van értelme, ha őszintén beszélünk, hiszen a fiatalokat semmi más nem érdekli, csak az őszinte és igaz beszéd. Én is voltam kollégista, méghozzá az első gimnáziumi évemnek az első félévét töltöttem kollégiumban. Felcsúton nőttem föl, aztán a Teleki Blanka Gimnáziumba mentem tanulni Székesfehérvárra. Ennek a gimnáziumnak számos előnye volt. Egyrészt kiváló és remek emberek oktattak bennünket, másrészt korábban lánygimnázium volt, és ezért a mi 36 fős osztályunkban még 30 lány és 6 fiú volt. A családunk épp aznap költözött Székesfehérvárra, amikor engem „kitessékeltek" a kollégiumból. Ennek az oka „természeti eredetű". A miénk volt a legutolsó ház a faluban. Elég nagy kertünk volt, és amikor a borsóhüvelyek nőni kezdtek, akkor az volt a dolgom, hogy az őzeket rendszeresen kizavarjam a kertből. Ebből a környezetből mentem be a fehérvári kollégiumba. Ott megmondták, mikor kell ebédelni, mikor mehetek ki, mikor lehet tanulni. így aztán, ahogy szokták mondani: az ember vagy megszokik, vagy megszökik. Én az utóbbit választottam. De most itt mindenkit arra szeretnék biztatni, hogy szépen és fegyelmezetten vesse alá magát a kollégiumi követelményeknek. Hárman vagyunk testvérek. Gyerekkoromban azt láttam, hogy ez jó dolog. Nem tudok a kérdésre valami mély filozófiai megalapozottságú választ adni, mert egyszerűen úgy érzem, hogy családban lenni jó. Sőt úgy látom, hogy az a jó, ha minél többen vagyunk. Azt láttam, hogy valahogy azokból a családokból illeszkednek könnyebben be a felnőtt életbe a fiatalok, ahol rendezett a családi háttér. Manapság divat nem vállalni egymást, f iatal nők esetében divat az, hogy nem is akarnak apát a gyereküknek. Egyre több az ilyenfajta nem családi életminta. Amikor kormányra kerültünk, vállaltuk, hogy azt mondjuk az embereknek, a család jó dolog, és mindenkit, aki családban szeretné leélni az életét, segíteni fogunk. Emlékszem, még a '80-as évek végén került kezembe egy írás, amit a '90-es évek közepén egy további felmérés megerősített. Ebben egyetemista korban lévő fiatalokat kérdeztek meg arról, hogy családban vagy más formában akarnak-e élni. A nagy többség családot akart. Arról is megkérdezték őket, hogy hány gyermeket szeretnének. A fölmérésekből az derült ki, hogy egyetemista korában minden fiatal eggyel több gyermeket mondott, mint amennyit aztán később vállalt. Ebből azt szűrtük le, hogy valószínűleg nem az emberek természetes érzékével van probléma, hanem az életkörülmények nem úgy alakulnak, hogy ezt megtehessék. Gondoltuk, hogy van egy olyan kulturális igény az emberekben, amelynek az útjából az akadályokat érdemes eltávolítani, és akkor talán boldogabb és nagyobb családok lesznek Magyarországon. Az elmúlt négy évben ezt próbáltuk tenni több-kevesebb sikerrel. Gyakran szokták azt mondani, hogy nem hozta meg az elmúlt négy év családtámogató politikája az eredményt, mert nem született több gyermek, mint korábban. Viszont senki sem beszél arról, hogy a középosztály családjaiban, ahol ketten dolgoznak a szülők, korábban egy gyereket vállaltak, most kettőt, akik azelőtt kettőt, azok hármat. Tehát a rendezettebb körülmények között, a munkából élő családok esetében nőtt a gyermekszám. Visszatérve a személyes dolgokra. Nekem négy gyermekem van és egy feleségem. Ez kiemelendő! Vasárnap voltam a piaristáknál egy szentmisén, ahol a rendfőnök atya tartott