Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból

E -I J LFELEJTETT VAROS? Kár volna elfelejteni! Csak a magyar történelemből több mint ezer esztendőnyi emlékezni valót őriz. Hogy mást ne mondjak, itt született és eszmélt az első magyar király. A több mint ezer év alatt aztán igen sokan születtek és eszméltek itt, akik az élet hercegének érezték magukat, s csak évek múltán döbbentek rá, hogy legjobb esetben önmagukon uralkodhatnak. Akik legalább ezt a képességet megőrizték vagy kifejlesztették magukban, azok méltán érezhetik, hogy minden örökségükből mégsem forgathatták ki őket. Aki a maga életét többé-kevésbé uralni tudja, az az emberek között a nemesebbek közé tartozónak érezheti magát. Kár volna elfelejteni ezt a várost. Akik az elmúlt évtizedekben oly kérlelhetetlenül akartak uralkodni másokon, azok mégis (vagy éppen azért) nagyon igyekeztek felejteni és feledtetni. Mert ez a város a felrobbantott, csonka hídjával is Európához kapcsolódott, műemlékeiben, bebörtönzött, majd száműzött főpapjában, a méltóságukat sértett büszkeséggel vagy öniróniával viselő polgáraiban olyasmit őrzött, amit akár a nevével együtt is készek lettek volna eltörölni. Esztergomból mégsem lett Dózsafalva: akik készek voltak ezeket az. értékeket eltörölni, szerencsére nem voltak rá képesek. Ami megmaradt, azt az emlékezet őrizte meg: illetve maguk az emlékezők. Ők őrzik (őrizzék is!) tovább - az erőszakos feledtetés kísérletei után a spontán feledés kísértései közepette. Közéjük tartozik Horváthv Péter is, aki közel húsz éve Franciaországban tanítja matematikára az egyetemistákat, de minden nyáron hazajön, rövidnadrágot húz, „visszavedlik kulturemberré", és nyári szórakozásnak álcázott újságíróskodása révén a város múltját idézgeti az Esztergom és Vidéke című lapban. Ez a kis könyve nem a város dicső történelméről, hanem az elmúlt évtizedeket átvészelő életrerejéről szól. A bedekkerek ötcsillagos látnivalói helyett az ütött-kopott uszoda, a mozi, az. iskola és a lépcsős cukrászda jelenik meg ezeken a lapokon. Királyok (hercegek, grófok, stb.) helyett pedig jobbára „naplopók": legyenek akár csatangoló kölykök, szerelmes kamaszok, nagy dumájú sportolók, föl nem kapott festőművészek vagy éppen margóra szorított tanáremberek. Régen lerombolt épületeket, átépített városrészeket, eltemetett halottakat és múltba merült fiatalságot ment meg Horváthy Péter könyve. Amely a tárgyán túl arra is emlékeztet, hogy amire emlékezünk, az nem tűnt el, nem veszett oda egészen: az valahol megvan. 5