Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból

Beljebb invitál, a többi freskót is elmagyarázza. Elköszönünk. „Dobrí den! Kaphatnánk egy pohár vizet?" - kérdezünk be egy fehér tornácos házba. „Beszélnek szlovákul!" - örül meg a gazda. Hoz két poharat, benne savanykás lőre. „Saját termés" - büszkélkedik. Nem sérthetjük meg, szomjasak is vagyunk: megisszuk. Nem is olyan rossz az íze. Sőt, egészen finom! Virágos hangulatban indulunk v issza. Gurul a kerék, száguldunk lefelé a kanyargós úton, a télből a tav aszba. Jézus feltámadt! 67. „Álljégnél maradóbb művem..."" .Jövő szerdán tüntetni megyünk a Tanácsháza elé! El a kezekkel Vietnámtól!" - jelenti be a Kisztitkár. „Láttátok a TV-ben, Nyugaton gumibottal verik a tüntetőket a rendőrök. Megnyugtatok mindenkit: itt védeni fognak bennünket, hogy senkise zavarja meg a tüntetést!" Szerda délelőtt elmarad a tanítás, az iskola előtt gyülekezünk. Tényleg vigyáznak ránk: minden sarkon egy munkásőr. Hiába jönnének a huligánok - ha jönnének! Szalmából készült Johnson-figurával vonulunk a Széchenyi térre. („Michelangelo jégből csinált szobrot" - vigasztalja magát Ikergyuri útközben.) Jaj, de ronda még az orra is a piszok Imperialistának! A tüntetés fénypontja lesz. mikor fölgyújtjuk! (Csak Ikergyuri szomorú egy kicsit: mennyi munkája volt vele!) „Itt már csak a csoda segíthet!" - búslakodik. Szerencséjére a Tűzoltóság közbeszól - és a tüntetés után visszavisszük John,sont az iskolába. Még jobban megnyúlt az orra a szégyentől! „Tartósabb a jégnél a szalma" - vigyorog Ikergyuri. 26. Exegi monumentum. ..: ..All crenel maradóhb müvem. (Horatius: Carminum. Litter Iii.. XXX.) 68. Itt van Május Elseje! Felvonulás után beugrunk a Csülökbe. Csak Lajos (aki valójában István), nem mer bejönni, kinn topog az ajtó előtt. „Teljesen hülye vagy!" - győzködi Rezső. „Mit szól az apád, ha kinéz az. ablakból és látja, hogy naphosszat a kocsma előtt ácsorogsz.?!" „Este lampionos felvonulás! Minden hajót a vízre!" — adja ki a parancsot Lajos Bácsi. Árbocot, lampiont szerelünk a kajakra. Nem valami stabil tákolmány, de tudunk mi kajakozni! Fölevezünk a Kis-Dunán. A Tökháznál gyülekezünk, ott várjuk az. indulást. „Nézd, a Határőrök!" - mutatja Rezső a felénk pöfögő rocsót. Lassan, lefojtott motorral jön, alig fodródzik mögötte a víz. De ahogy mellénk ér, felbőg a motor - és máris a jeges vízben lubickolunk! Rezső nem is bánja olyan nagyon: hazaérve forró, pálinkás teával kúrálja magát. 69- Tengerre, Magyar! Kajakozni is jó, de az. Igazi, az. vitorlázni lenne! Hallottuk, vitorlázni kajakkal is lehet, csak svertet kell rászerelni. De hiába szerzünk be mindent, a kajak csak nem akar menni az árral szemben. „Nem fúj eléggé a szél" - mondogatjuk. Aztán eljön a várva-várt pillanat: vihar tör ki! Rohanunk Rezsővel a Csónakházba. Süvöltő szélben hánykolódva evezünk föl a Kisdunán, aztán tovább, a Táti-sziget külső oldalán. Teljesen olyan, mint egy Igazi Tengeri Vihar: a hullámok becsapnak a kajakba, egyikünk meri, míg a másik evez. Végre kedvünkre gyakorolhatjuk a fordulást meg a perdülőst, (amit csak a hozzánemértők kevernek össze). „Bukj le! Átcsap a bum" - bőgi Rezső. Egyszer majdnem a szigetnek ütközünk, aztán már Cseszkóban vagyunk. Száguld a kajak a szürke v ízen! A Dunát már régen elhagytuk, az Északi Tengeren. a Csendes Óceánon, a Horn Foknál harcolunk az Elemekkel!