Hetvesné Barátosi Judit: Adatok az esztergomi szőlőtermesztéshez és az Orbán-kultusz
Tartalom - Kápolna a szőlőhegyen
- 17 szőlőhegyek közt levő Orbán kápolnához, hol szent mise volt. \ nőst már renovált gzáp kÍ3 kápolnában ez úttal helyezték el és használták azon díszes teritőt, melyet nehéz kézimunkával és valószínűleg nem kis idő alatt Kitzinger Irma készített ég ajándékozott az oltárra. Kise után a gazdák jé r ásze kint maradt a pincékben a késő estig vidult a szénnek és jénai: Ígérkező termés fölött." Italában pünkösd hétfőn tartották meg Orbán ünnepét, mert közel esett május 25-höz. Ha nagyon távol esett a két dátum egymástól akkor Orbán napján mondták a misét, "ügy mondtuk, negyünk az ürbankához." /I./ ,:\z 50-es évektől tiltották a vallási megmozdulásokat, igy ez az ünnep is jelentőgégét vesztette. Dr. Lékay lászlé érsekké szentelése után felelevenítette ezt a kedves ünnepet. Ha már nem körmenettel vonulnak ki, hanem csak ott gyülekeznek, és misét hallgatnak. \ szertartás végéi el'neklik s^ent Orbánhoz szélé éneket. 1. dicsérjétek, tiszteljétek ti, keresztények! Orbán pápát, a szent mártirt, minden jé hivek! \z egyház főpásztorát, hitünk dicső bajnokát, Ki Krisztusért kiállotta a szörnyű halált. 2. Te életedben sok lelket megtérítettél, őzentlélekben és a vizben. megkereszteltél, özek közt szent Cicellét, Valeriánt s testvérét, Tiborcáuat, kik mind nyertek mártiri babért. 3. Magod ugyan néhány évig rejtőd barlangba, \zért, hogy több lelket vihess Krisztus aklába! Kert bő tudományoddal, szent élted példájával Tűndöklöttél, mint a csillag oktatásoddal. %. órdenidért az ur Isten áldást.áraszta \ hegyekre, melyek alatt téged megtart a, üogy Krisztus szentegyházát, terjeszd földi országát, 3 vidd a népnek nenny or3zágba nagy sokaságét. 5» Mindezeket hogy megtudta a pogány császár, "^egizente a nagy kinsáat, amely reád vár,