Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - A SZÁZADVÉG – SZÁZADELŐ TANÍTÓKÉPZÉSE

kiegészítette. Az így nyert pénzből biztosította a tanulók egy részének rendszeres étkeztetését, az akkori szóhasználattal „tápintézetet" hozott létre, melynek szabályzatát ugyanez év augusztus 31-én hagyta jóvá. E szerint "az esztergomi Érseki Tanítóképezde tápintézetének rendeltetése a szegényebb képezdei növendéknek élelmezését könynyíteni". A felvétel elbírálásakor a kérelmező magatartása, tanulmányi munkája és szüleinek anyagi helyzete került mérlegre. Mindenkor előnyben részesültek azok, akiknek szülei tanítók voltak és a főegyházmegye területén tanítottak. Kezdetben 12 fiatal napi kétszeri étkeztetését tudta így az iskola biztosítani, melyet a vízivárosi zárda internátusának ebédlőjében fogyasztottak el. E létszám a szükséglethez képest elenyésző ugyan, de az intézmény létrehozása örvendetes és előremutató volt. A segélyezettek számát az 1894/95. tanévtől 24 főre emelték. Az étkezésért a tanulók egy része csökkentett díjat fizetett, de voltak közöttük olyanok is, akik térítésmentesen vehették igénybe. A rendszeres étkeztetés lehetősége tehát már kezd kialakulni, de a tanulók lakásgondjának megoldása még hosszú ideig csupán jószándékú ábránd marad. Az alapítványok száma a XX. század első éveiben már meghaladja a tizet, sőt, kezdetben korlátozott mértékben ugyan, de megjelenik az állami támogatás is. A már említett Somogyi féle kezdeményezésen kívül említést érdemel - többek között - a Majer István által 1893-ban létrehozott két alapítvány. O és társai felajánlásukkal már nem csupán a tanulók szociális gondjain igyekeztek könnyíteni, hanem hozzá kívántak járulni az iskola működési költségeihez is. Létrejön a támogatás újabb formája, melynek megszületése Guzsvenitz Vilmos igazgató nevéhez fűződik. Kezdeményezésére 1897. november 21-én 180 taggal segítő egylet alakul. Az érsek az egyletnek juttatja a Pesten megszűntetett, ugyancsak egyházi tanítóképző alapítványait, önképzőkörének megmaradt vagyonát. Az iskola kéri azt is, hogy az ugyancsak ezekben az években megszűnt nagyszombati intézet segélyezési alapját utalja át az érsek az új egyesület számára. A következő években, személyek adományából is jelentősen növekedett az egyesület vagyona, ennek következtében a segélyezettek száma. A vagyont, főleg belépődíjas rendezvényeivel, a tanulóifjúság szintén gyarapította. Mindezek eredményeként 1896 és 1914 között a tanulóknak már több mint harmada részesült valamilyen rendszeres támogatásban. 31