Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - ÚJRAINDULÁS – AZ OTTHONTALANSÁG ÉS A REMÉNYKEDÉS ÉVTIZEDEI (1856-1914)

1857 őszétől a reáliskolának szüksége lett az addig használt tanteremre is, ezért a város az iskolával szemben lévő (Deák Ferenc utca 1.) öreg, nedves, földszintes, alacsony és szűk bolthelyiséget adja át a tanítóképzés számára. Ezzel nyomora szinte kibírhatatlanná vált, mert „az arra átmenő kocsisok miatt sokszor még a tanárok sem hallották saját hangjukat. Az előadások alatt koldúsok, házalók nyitottak be az utcára nyíló ajtón. Alacsony, majdnem a talajjal összeérő ablakon kedélyes inasok óraszám bekandikáltak". Némileg enyhített e sanyarú helyzeten, hogy a magyart és a németet a reáliskola tanulóival együtt tanulták a tanítójelöltek. Az 1859/60. tanév végén a tulajdonos ezt a helyiséget is felmondja. Közben az érsek több levélben is kérte a várost, hogy oldja meg végre a tanítóképző elhelyezését úgy, mint ahogyan 1856-ban megígérte. Akkori vállalásának azonban nem volt jegyzőkönyvi nyoma, így a polgármester és a képviselő-testület minden alkalommal kitért a kérelem teljesítése elől. Az igazgató elkeseredésében a helytartótanács segítségét is kérte. Erre a hivatal azt válaszolta, hogy az iskoláról való gondoskodás a mindenkori vezető feladata. Minden próbálkozás ellenére ismét költözni kellett. Az 1860/61. tanévtől bérbeveszi az igazgató a Kisdunaparton (Lőrinc u. 1.) lévő sarokház egy szobáját. A költséget sem a város, sem az érsek, sem a helytartótanács nem hajlandó magára vállalni. Végül az érsek utasítására a bérleti díjat a tanulók segélyéből vonja el az iskola, mely az e célra rendelkezésre álló összegnek mintegy felét tette ki. Az igazgató és a főhivatású tanárok bérét ekkor már a helytartótanács fedezi, de nem oldódott meg az óraadók díjazása. Az 1860-as években előfordult, hogy hónapokig nem kapták meg munkájuk ellenértékét. 1864 tavaszán már azzal fenyegetőztek, hogy ősszel nem kezdik meg az oktatást. Ezt a terhet a Tanulmányi Alap nem vállalta, ezért az érsek fizette ki elmaradt fizetésüket. Amikor a legszükségesebb eszközöket sem tudja az igazgató megvásárolni, a tanterem bérleti díját sem tudja fizetni, a Helytartótanács három évre vállalja a dologi jellegű kiadások jelentős körét, de a bérleti díjat nem. Az 186070 közötti évtized volt a képző legkritikusabb korszaka, melyet nehezen vészelt át. Ebben elévülhetetlen érdemei Zajnai János igazgatónak vannak, aki éjjelt-nappallá téve, fáradságot nem ismerve teremtette elő 12