Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - AZ ESZTERGOMI ÓVÓNŐKÉPZÉS ELSŐ KORSZAKA (1892-1915)

óvónői diplomát. 316 nappali tagozatos tanuló lakott magánházaknál. Egy-egy tanuló átlag 400 koronát költött évente a városban lakásra, élelmezésre, könyvekre, ruházatra. 146 magántanulója volt 10 év alatt az intézetnek, akik évente néhány napot a városban töltöttek. A diákok érezhetően fellendítették a város gazdasági életét. A megszűnés vagy a részleges megszűnés tehát kihatással lett volna a város mindennapi életére. Hiába volt az intézet és a polgármester felterjesztése, az érsek 1898. április 14-én kelt leiratában megerősíti az alig egy hónapja hozott intézkedést. Az intézet igazgatója „a túltermelés" miatt az állami óvónőképzőket okolja, melyek szerinte „rajokban" bocsátották ki a diplomásokat megfelelő tudomány nélkül. Véleménye szerint az intézetre azért is szükség van, mert a katolikus családok számára csak így biztosítható a katolikus vallású óvónő. A végzett óvónők egy része polgári vagy arisztokrata családoknál vállalt nevelői állást. Az úri családok gyermekei számára akkor is fontosnak tartotta az óvónőképző elvégzését, ha azok nem vállalnak munkát, mert saját gyermekük nevelésében is hasznosíthatják a tanultakat, aztán általános műveltségre is szert tesznek az iskola elvégzése által. Ezek számára mindenképpen biztosítani szerette volna a óvónői oklevél megszerzését, ezért azon véleményének is hangot adott, hogy az egyszerű emberek gyermekei ne válasszák ezt a pályát. „Hogy a jövőben ne legyen ennyi állás nélküli diplomás nő, az illetékes köröknek oda kell hatniok, hogy a tanítói és óvónői pályára az intelligens osztály gyermekei, leginkább a tanítók és hivatalnokok leányai lépjenek, a polgárok alsó osztályából pedig csak azok, akiket kiváló tehetségük vagy kiváló rátermettségük arra jogosít. Alsó osztályú családok leányai más tisztességes kenyérkeresetre is vállalkozhatnak, ez származásukkal nem ellenkezik. Azok a szülők, akik leányaikat csak áldozattal s mások támogatásával taníttathatják, jó előre fontolják meg mi haszna lesz gyermekei diplomájának, ha állást nem kaphatnak." Ugyanakkor azt is hangoztatja, hogy nem szabad megszűntetni a már meglévő intézeteket sem, mert a haladásnak „legfőbb alapja a közművelődés. Kulturális intézetekre van tehát szükségünk, s örömmel, lelkesedéssel kell fogadnunk minden intézményt, mely szellemi s anyagi javunkat előmozdítja." 121