Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

A tanár urat Doleschall a gyönge oldalánál találta, ki úgyis érezvén tudományunk hiányait és fájlalván a typhus áldozatait, igen szívére vette e gyöngédtelen felszólalást, és majdán könnyes szemekkel, nem haragosan, de atyailag megintette őt - aztán védve gyógymódját ha orvossá váland, neki több szerencsét kíván magángyakorlatában, mint aminövel ő itt dicsekedhetik. Erre a tanuló ifjúság közt roppant zúgás indult meg és kevésen múlt, hogy Doleschall Gábort - az egyébként szeretett társat - meg nem ugrasztottuk. Bizony kár volt az jó öregurat ily érzékenyen sérteni és ok nélkül szomorítani. Doleschall oppositiójának élét vehette volna, ha azt concret orvosi javaslat alakjában, higgadt modorban, az illendőség és tisztelet kellő határai közt tette volna, de szemrehányólag és sértőleg az agg tudóst és atyai tanárt megtámadni nagy bün volt, melyet a tanár úr jósága meg nem érdemelt, s melyet a hallgatóság Doleschallnak sohasem bocsátott meg, hanem ellenkezőleg: meggondolatlan felépéséért komolyan elítélte. De ugyanezt tette ő maga Doleschall is, nyíltan bevallván hibáját, 40 év múlva; midőn ezen esetet emlékirataiban

1

6 megemlíti, a történtek fölötti sajnálatának és bánatának férfias és méltó kifejtést ad. Jól esett jó barátomnak érdekes, tanulságos életrajzát olvashatni, melyre alkalmat adott leányának, Xantus Doleschall Gabriella asszonynak válópere miatt (1884 septemb 12.) Esztergomban a Szentszék előtti megjelenése. Mint atyai jó barátját meglátogatott és két napig vendégem volt. Vele, a magas míveltségü szép és kedves nővel a régi időkről, de különösen atyjáról hosszasan beszélgettem. Kellemes emléket hagyott vissza maga után, s midőn elbúcsúzott, megígérte apja emlékiratait. Apja rövid köszönőlevél kiséretében meg is küldötte. így jutottam Doleschall Gábor emlékiratainak ismeretéhez és birtokába. Ha Doleschallnak jobb természete van, rendkívüli észtehetsége és szorgalma mellett ma Budapesten az országos hírű orvosi corypheusok közt első helyen állna és dominálná a helyzetet. Az orvosi tudomány mezején a jóakarat ismeretek hiányával gyakran nem jó- Stáhly, tétemény a betegre, hanem kár. Ezt tapasztaljuk a kuruzslóknál, kiknek az orvosegynémelyike kivételesen nem anyagi érdekből, de az emberiség iránti szere- fejedelem tétből, segíteni való ösztönből fejti ki e mesterségét, melyet most ugyan már - a felvilágosult korszakban - törvények nem csak korlátoznak, dc tiltanak és fenyegetnek is. Nem így volt az a 30-as években. Negyedéves orvostanhallgató voltam (1838) a sebészeti osztályon Dr. Stáhly Ignác, genialis tanárunk alatt. 1

6 Doleschall Gábor: Életem, eszményeim s negyvenkét éves orvosi gyakorlatom. Miskolc, 1882. 41