Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

helyemről felvertek: Egy menekült terhes nő a csarnokban hever szülőfájdalmakban, és nincs kellő ápolása és fekhelye! Nosza kimentünk és behoztuk a nőt a szobába, és - az én első szülészeti segédkezésem mellett - egy vígan kiáltó világpolgárral szaporította a Neugebaude létszámát. Ezalatt a vízár folyton dagadt, a házak áztak és repedeztek, a nyugtalanság és a félelem az embereket elfogta. Ki-ki jövendője és övéi fölött búsult, mert a családtagok szétszórva, rendes helyükről kiköltözve, gyakran éhségnek is kitéve ide-oda jártak. A szegényeket a város látta el bizonyos helyen kenyérrel és hússal. Mi az Újépületben kis pénzünkért sajton és kenyéren elég tűrhetően éltünk. Este, midőn már lefeküdni készülőnk, szomszédságunkban egeket megrázkódtató iszonyú robaj hallatszott, mintha földindulás lett volna. Mindnyájan megrémültünk: a háromemeletes Dőry-féle ház omlott össze. Oh, borzasztó állapot! Most már még az Újépület szilárdságát is kétségbe vontuk, és itt sem éreztük magunkat biztonságban. És mi történt nagyanyánknak a terézvárosi Gyár utcai házával? Az árvíz behatolt az udvarba és onnan az épületekbe, ezek ázni kezdtek és a 3-ik vagy 4-ik napon, midőn a víz ezen utcán vette legsebesebb folyását, egy valahonnan elszabadult Duna-malom az öreganyám egyik háza falához löketett, a fal engedett, a malom a házon keresztül az egész épületet lerontotta, mindnyájunk, de különösen nagyanyánk nagy ijedségére, fájdalmára és szomorúságára. Felépítette ugyan mindkét egymás melletti házát 2 és fél percentes állam-pénzzel, de már nem tudta megélni az adósság visszafizetését. Belehalt. A szomorodott öreg özvegy ránk, gyermekeire és unokáira hagyta eladósodott két házait és az azokon levő, törlesztésre váró nagy tőkét. Végre a vizek lefolytak, az emberek lassan visszatérek házaikba és lakaikba. Csak most lehetett igazán felmérni a veszély nagyságát: sok ledőlt, elromlott, összeroskadt ház, eltörött, megrongált bútorok, raktárakban elpusztult értékek voltak szomorú következményei e catastrofának, mely még emberáldozatot is kívánt. Szobámban a könyvtári szekrény felforgatva, a könyvek és irományok a sárban és iszapban, minden a felismerhetetlenségig rongálva, pusztulva. De mi az én kínom a pestiek iszonyú kárához? Megemlegeti ezt mindenki, ki átélte ez iszonyú csapást, mert ilyet feledni élő embernek nem lehet. Szerencsésebbek voltak a budaiak, kik e veszélyeket távolról nézték és a magasból, de jöttek is segítségére a testvérvárosnak, különösen annak legdicsőbb fenséges lakója, József nádor főherceg és annak reményteljes fia, István főherceg, kik mindenütt ott voltak, hol a veszély legnagyobb volt, és hol sürgősen segíteni, menteni kellett. 35