Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

éles fájdalmat okozhat kedves Bátyámuramnak, és én is azt hiszem, hogy jó lesz a tanár úrnak tanácsát szigorúan követni! Megtette - jobban is lett. De nemsokára rá ismét megfeledkezni látszott a számos orvosi rendeletekről, és részben már világosan is ellene szegült. Sándor öcsém! - mondá tudod, amint a fájdalom gyakran utolér, bármit is csináljak, mert mint magad is meggyőződtél, a seb nagy, tehát nem törődve a következményekkel, előbb eszem és iszom kedvem szerint, aztán szenvedek. Pedig igen mértékletes és rendes volt, de éltesebb koránál fogva a bornak és kávénak nélkülözése igen nehezére esett. Máskor szeretetének jelét ily formán adá. Előre kell bocsátanom, hogy asztala rendkívül jó, ízletes és finom volt, fényűzés és pazarlás nélkül, pompás nagy tál étel, hófehér kenyér és a legjobb bor naponta, néha fekete kávé is, amely azonban csak az ő számára hozatott, és melyben sem a káplánok, sem én fiatal tanuló nem részesültem, kivéve, ha vendégek voltak és ő marasztalt. Megesett tehát, hogy a gyümölcs vagy gesztenye után, midőn a káplánok és én felkelve az asztalt elhagyni készültünk, így szólt hozzám: Sándor maradj! Ez nagy kegyességnek volt a jele, mert néhány perc múlva a párolgó fekete kávét szolgálta fel az inas. Ilyenkor együtt kávéztunk, és ő velem sincerisált [bizalmas volt]. De ez korán sem a nála létemnek első éveiben volt, hanem csak akkor, midőn már az orvosi tanfolyam utolsó éveiben tanáraim már többször megdicsértek, és neki unokaöccséhez gratuláltak. Ez neki igen jól esett, el is mondotta azon intéssel, hogy el ne bizzam magamat. Az Angolkisasszonyok zárdájába gyakran ellátogatott állásánál fogva, tehát a gyermek bálban is megjelent, jeléül megelégedésének, nekem is, mint bölcsésznek megengedte vele ezen bálban való megjelenést, de biz' az apácák velem csak mint gyermekkel bántak el, különösen egy Pálfy nevü kardos apáca, és én megelégeltem a dicsőséget, és másszor nem kívánkoztam oda. Hisz' más idők voltak akkor, bizony nekem nem jutott eszembe a 10-12 éves leánykáknak udvarolni, mint azt talán már most szokták tenni a kicsiny öregecskék. Korán jöttünk haza a bálból, egész éjjelemet alva töltöttem, és másnap a bál minden köde fejemből teljesen elpárolgott, úgyhogy emiatt a tanulás semmi csorbát sem szenvedett. Kedves szüleimnek, különösen anyámnak tartozom azért hálával, hogy az or- Szüleim a vosi pálya iránti előszeretetet, jeles példák emlegetése és ésszerű taglalgatásai jövőmért által bennem érlelni törekedett, mely pályán egész életemben boldog voltam, és szép sikert is arattam. Sokszor igen szépen beszélt anyám jövőmről, a tanulás szükségességéről és mindig a szellemi kimívelés törekvésére serkentett; előadván számos élő példákat oly jeles egyénekről, kik csak maguk szorgalmuk által jutottak magasabb polcra és méltóságra, ellenben a munkakerülők szomorú sorsára is fí23