Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

azokat és helyre tenni, és jókor, mert még alig tette le Toni az utolsó darabot, már a tulajdonos, a püspökhelyettes belépett a szobába. De talán ő is nevetett volna ezen az ártatlan tréfán, hiszen jó kis emberke volt. Harmadnapra elutazott vissza megyéjébe, az európai útján a főpapoktól és a prímástól kapott pénzen templomot épített, és nemsokára püspökké nevezte őt Őszentsége, a római pápa. Ez idő tájban legelőkelőbb egyedi vendégünk volt: Haulik György oldalkanonok Rudnaynál János bátyám bérmáló atyja, később zágrábi érsek és kardinális. Gyakoribb vendég volt: Lipthay András, szentszéki jegyző, aztán esztergomi kanonok és pozsonyi nagyprépost, valamint Bartakovits Albert udvari juretarius, később egri érsek, az én bérmáló atyám. Őt lelki jósága és szelídsége miatt atyám igen szerette és még később is levelezett vele. Jekelfalusy Vince vízivárosi káplán, utóbb párkányi és vízivárosi plebánus, 1844-től 1848-ig esztergomi kanonok, 1848-ban szegedi, és az alkotmány visszaállítása után Fejér megyei püspök. Vele orvosdoctorrá avattatásom utáni első években az ismeretséget megújítottam, lettem neki háziorvosa és állandó vendége, míg Esztergomban szolgált. Visszatérendek még hozzá. Ezen jeles férfiak társaságában idősebb nővéreim - és mi fiúk is - bő alkalmat nyertünk férfias művelődésre. Mindezen urakkal a társalgási nyelv a német volt egészen az 1839-es évig. Ekkor Kopácsy József prímásnak Esztergomban való megjelenése - magyar ember létére - magyar szellemet hozott papjai közé és az esztergomi társadalomba. Közle- Nem képzelheti a mostani fiatalság, gyermek és ifjúkori időmben mily nehéz kedem volt a közlekedés Esztergomból Budapestig. Bérkocsi nem volt. Dunagőzhajózás csak kezdetleges, vasút hiányzott. Egy nagy, négyüléses nehéz ócska zárt üveges kocsiba - az úgynevezett Graner Bothba - Schabemik és annak elődje, Geiger két erős holsteini lovat fogott be, és előbb mint kocsis, később tulajdonos lehajtott - dehogy: lemászott - Budára a Híd vendéglőhöz, hogy másnap reggel 8 és 9 óra közt ismét ezt az utat vissza megtegye. Ezen út egy egész napot igénybe vett; délben megérkezik Csabára, itt nolens volens ebédelni kellett az utasoknak, mert két hosszú órát pihentette lovait, hogy kocsmáros rokonának jövedelmet szerezzen; azután ismét felültette patasérjeit - mint szokás volt mondani, mert nagyon német világ volt és lassan a sötétben bedöcögött a városba. Nem volt drága az utazás, személyenként 1 for., de fölötte unalmas és kellemetlen. Nem is maradt létjoga fennállásának, amint a gőzösök sűrűbben járni kezdtek. Ma az öreg Schabernák fuvaros még ugyan él - babérjain pihenve, mint 80 éves ember de a Graner Bothot már híréről sem ismerik. Nem volt kár érte. Csak mindig jobb világ lép! Én legalább is soha sem voltam és nem is leszek Laudator temporis acti [életművész]! 18