Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása
Életrajzom
tem, és miután itt sem akartak adni szobát, egy sárral tapasztott kamrát szemeltem ki magamnak, melyben apró baromfi volt és mondám: innét nem távozom, bármi történjék. Kifogtuk a lovakat, poggyászunkat a piszkos, büdös kamrába betetettük és sorsunk fölött töprenkedtünk. Már-már megbarátkozunk iszonyú helyzetünkkel, midőn Kruesz - a mostani bencés rendi főapát egyszerre felkerekedik, nekem int, és mi ketten a lutheránus szász paphoz az utolsó mentőhorgonyhoz - állítottunk be, Ovidius szerint: „qui rapitur spumante salo sua brachia cauti / porrigit et spinas duraque saxa capif'. 5 3 Nagy volt örömünk, midőn az utcáról a szász papot - nyomtató székelyeivel udvarában - magyarul tárgyalni hallottuk. Itt minden meg van nyerve gondolánk -, magyar ember vendégszerető és szívesen segít embertársán, tehát csak előre a kapuhoz! Belépünk az udvarba, a konyha küszöbén egy fiatal leány - a pap gyermeke fogadott, és atyjához vezetett. Kruesz volt a szónok, de ékesszólása hatástalan volt; a lelkész is csak úgy bámult, mint a paraszt kocsmáros és felelet nélkül hagyott. Akkor én bátran németül neki rontottam, elmondtam utazásunk nemes célját, jövetelünk okát és szállást kértünk. Mintha csak összebeszélt volna a falusiakkal, az ő felesége is beteg volt és ő sem adhatott szállást. A leánynak - ki ezt mind látta és hallotta - talán kevésbé volt fásult szíve, mint az elkérgesedett lutheránus papnak, és így hozzá is fordultam kérésemet ismételve, erre mégis elszégyellte magát a szász pap és egyet gondolt: elhívatta a bírót házához. A bíróval érthetetlen német nyelven röviden beszélgetvén, elszállásoltatott parasztházakban. így kerültük és kerülte ki velünk a mostani főapát az istállóban a tyúkokkal és libákkal való együtthálás idyllicus élvezetét. Engem magas Himmelbett-be tettek, dunyha és párnák közé, és nagyokat aludtam reggelig. Ekkor még tejet és kenyeret is adott - csekély fizetségért a paraszt gazdasszony. Temesvárnál a társaság megoszlott. Kruesz és Cassian más irányt vettek. Én Tisser mellett maradtam és Szegednek hazajöttünk. Temesvárt nemigen nézhettem, estefelé érkeztünk oda, éjjel pedig onnan elűztek a poloskák, tűrtem a kínokat esti 10 órától reggel 2 óráig, de bár gyertyát égve hagytam egész éjjel, tovább az ágyban nem maradhattam. Felkeltettem a szerencsés álmú Tisscrt, és káromkodva s bosszúsan elindultunk Szegedre. Szegeden bemutattuk magunkat, én a rokon, útitársam az idegen. Szojka Guszti főmérnök nejét, még akkor fiatal, egészséges vidor asszonyt, nővérét Flucknét, ki ez estén névnapját ülte, Bánhidynét és az öreg apát együtt találtuk, úgyszintén az öreg Bánhidyt, kivel még az utcán találkoztunk és ki kérdezösködésünkre pipaszárral mutatta meg saját házát. 5 3 Az, akit elragad a sós hab, kinyújtja karját, de csak töviseket és kenény sziklákat foghat kezébe. (Ovidius: Epistulae ex Ponto. 2. 2. 33.) 139
