Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása
Életrajzom
gultak. Elhívattam tanácskozásra egy fiatal sápadt, chloreticus [vérszegény] asszonyhoz, ki tüdölobban már néhány nap óta súlyosan fekszik, lélegzés nehézségével és erős lázban; én érvágást proponáltam, az ordinárius kétkedve egyezett bele. Az érvágás megtétetett, a beteg nő rögtön javult, néhány nap múlva meggyógyult. A chloreticus nőnek sápadt kinézése sok orvost félrevezethetett volna, engem nem, még ma is él, öreg, de szép asszony és én míg Esztergomban lakott, mindig orvosa maradtam és még most is kérdezősködik utánam. Az orvosi gyakorlatom későbbi éveiben még nagyobb óvatossággal jártam el a vérbocsátásoknál és ahol lehetett mindinkább kíméltem a vért, mert az eddig dívott, de vérkiürítések után gyakran rossz következéseket láttam, és az elnyomatás korszakában az emberek józanabbak és munkásabbak lettek, a poharazás melletti politizálás elmaradt, és így inkább vérszegényebbek lettek, a borivás a vízivásnak adott helyet. Ezen hematophobeára 3 9 különösen a bécsi iskolának volt nagy befolyása, mely a véreresztést kárhoztatta, vagy legalább fölöslegesnek mondta, nagyon kevés kivétellel. Az időközben Esztergomban letelepedett, a bécsi iskolából kikerült fiatal orvosok is szinte ezt a félénk gyógymódot követték, így lassan ritkább esetekre szorítkozott a vérbocsátás. De bekövetkezett a symptomatica gyógymód, melynél fogva csak a legégetőbb symptomák leküzdésére volt figyelme az orvosnak, és meg sem vizsgálva a kórállapotot - sem nem individualva -, a láz leküzdésére csak antiseborliák, különösen a Chinin és a legújabb időkben a Salicyl, a fájdalmak csillapítására az Opium és készítményei - belsőképp és bőr alá fecskendezve - használtattak. Igaz, ez könnyebb és háládatosabb gyógykezelés is az orvosra nézve, de kérdés: vajon mindenkor helyesebb-e? Én a természet gyógyerejében sokat bíztam mindig, és azért az expectativ methodusnak [kivárásos módszernek] barátja voltam, igen szerettem az életmód változtatásával és az ásványvizek használata által hatni. Melyekre nézve nem tagadtam meg hazafiságomat, mert ahol lehetetett, mindig magyarországi ásványvizeket használtam és ajánlottam, amit annál inkább tehettem, mert hazánk az ásványvizekben igen gazdag és én azokat jól ismertem, hiszen a híres Tognio professzornak voltam segédje és kísérője a mineralis vizek vizsgálatánál, újabb időkben különösen a mineralis víznek [ásványvíz] elhíresedéséhez én is sokban hozzájárultam. Sikerült ezáltal Magyarországban a gleichenbergi, seltersi vizeknek nemcsak concurrentiát csinálni, de azokat némileg vissza is szorítani. Hogy mit képes a természet gyógyereje véghez vinni, ha kellőleg az orvos által gyámolíttatik, sok példát tudok felhozni. Egy tízéves fiú (béres) herelobot kapott, elhanyagoltatott, rosszul kezeltetett, átment üszkös herefekélybe, és az egyik hereburok elveszett. A legnagyobb kétségbeesésbe hozzám fordultak. Én a fiút lágyító füvek forrázatával való mosás, párologtatás, a he3 9 vérlebocsátástól való tartózkodás 104
