Fakász Tibor: Esztergom 1956-os históriája

Tartalom - A FORRADALOM KITÖRÉSE ÉS GYŐZELME

Az esztergomi hadosztályparancsnokság számára a legnagyobb gondot a 26-i sortűz halálos áldozatainak udvari virágágyáson ponyvával letakart tetemei okozták. Két napja titokban tartották, s nem beszéltek róla, holott sejtették, hogy ezt nem lehet eltitkolni, hisz a város is tud róla. Még azokban a katonákban, tisztekben is kialakult valamely bűntudat, akik nem vettek részt a sortűzben. Bántotta az önérzetüket, hogy a „Hadosztályon", amit eddig büszkén szolgáltak, ilyesmi előfordulhatott. Valószínűleg a hadosztály minden tagja szégyelte ezt az aljas, közönséges gyilkosságot. Szerették volna meg nem történtté tenni, szabadulni a nyomasztó lelki tehertől. Mecséri János, aki a Hadosztály büszke öntudatának megtestesítője volt, észlelte ezt a lelkiállapotot. Bár ő nem tartózkodott Esztergomban a véres sortűzkor, ő is gyötrődött a szégyenteljes esemény miatt. Úgy érezte, szolidárisnak kell lennie minden katonájával, vállalnia kell a parancsnoki felelősséget, s menteni, ami menthető. A következő manővereket hajtották végre: - Október 27-én elterjesztették a hírt a városban, hogy az előző nap „a nép közé lövő tatabányai ávósok még az éjjel csónakon átszöktek Szlovákiába". (Lehetséges, hogy néhány ávós tiszt valóban átszökött, többségük azonban a Hadosztályon maradt.) 11

1 - A kényelmetlen ávós tisztek (a cinkostársak) eltávolításáról Mecséri ezredes október 28-án intézkedett. Bodolai főhadnaggyal, az „Esztergomi városi honvéd kiegészítő parancsnokság" tisztjével tartalékos tiszti igazolványt töltetett ki „tizenöt államvédelmis tiszt részére, hogy leplezni tudják magukat", „hogy bántódásuk ne essék". Honvédségi egyenruhát s fejenként ötezer ft-ot adatott nekik. így tette lehetővé terhessé vált bűntársaik menekülését, távozását.

11

2 - Október 28-án este, október 29-én a családtagok fokozódó követelésére nem zárkózhattak el a holtak kényszerű kiszolgáltatásától. A csődület, a tüntetés elkerülése végett azonban csak az értük jövő családtagoknak adták ki a holttesteket, azzal a kikötéssel, hogy „halottukat csöndben temethetik el, külön-külön, közös temetést nem engedélyeznek." 11

3 E szándékuk valóra válásában kedvezett nekik az, hogy a forradalmár vértanúk többsége nem esztergomi, hanem a környék különböző községeiből való volt, s ott is temették el őket.

11

4 Másrészt a „csöndes temetéssel" egyetértett a városi Nemzeti Tanács s annak elnöke, Bády István is, akik „a város rendje, nyugalma" érdekében elfogadták Mecséri és „rendfenntartó katonai alakulatainak" a tevékenységét, nem kívánták a Sötétkapunál történteket dobra verni, s „egy ünnepélyes közös temetéssel" a város amúgy is forrongó népét még inkább felháborítani, haragra gerjeszteni. 70