Edvil Illés Gyula: Az Esztergomi Főszékesegyház
24 tartják. A hevedereken s a rájuk támaszkodó négy csegelyen emelkedik a kupoladob, melynek tizenkét félkörívű nyílását ugyanannyi lapos, korintoszi falpillér fogja közre. A dob fölött ível a félgömbalakú kupola. Az északi oldalkápolnának — Szent István első vértanú kápolnájának — alaprajza téglányalakú, a déli Bakócz-kápolnáé pedig görög kereszthez hasonlít. A szentélyhez közelebb álló két csegelv alatt, a hosszúkás falmezők tövében, egv-egv kisebb ajtó nyílik. Míg az északi a kincstáron keresztül a téli kápolnába vezet, addig a déli a sekrestyébe, illetőleg a tanácsterembe szolgál. Az említett helyiségek r~halakban helyezkednek el a szentély körül. A pilléreket és oszlopokat, valamint a templom belső falát világosszürke műmárvány borítja, kivévén a két oldalkápolna lie járati falának vörös márvány burkolatát. A „ _ .., , , , , , , , ,,, 0 , hevederek kazettái, a keGIUSEPPE PISANI : Karoly Ambrus prímás siremleke. 1820. A Szent István-kápolna keleti falán. retezések, a pillér- és OSZlopfők dús aranyozásúak. Az orgonakarzat ión Yt-oszlopainak függélyesei a korlát fölött egy-egy szoboralakban csendülnek ki; Szent Dávid, Szent Cecilia és a négy zenélő angyal bronzozott gipszszobra Meixner műhelyéből került ki. Ügyszintén az ő művei a hajó két oldalán, a kápolnák félköríves nyílásai fölött, a vörös márvány falmezőbe ágyazott