Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

is születnek, de mintha az újító szándékú műveken a részletek igazsága buijánzott volna el a teljesség sodró igénye és igazsága helyett. A részletek hamar elvirágzó csodája. Hogy mi köze ennek Kollár képeihez? Nem több és nem kevesebb, mint, hogy ezek a mostoha szellemi körülmények határozzák meg pályakezdő gondjait. Azt is amit idáig festett és azt is, amit majd ezután fest. Aki körülnéz a teremben, már az első pillantásra is fölmérheti, hogy Kollár képein legalább két élesen elkülöníthető stílus osztozkodik. Az egyikhez olyan képek tartoznak, mint a Leégett tanya emlékére és a Mártélyi ikon vagy a mágikus hatású Templomkert, amelyen nem csak a halál, de a fehér szín is visszajár kísérteni. A másikhoz pedig olyanok, mint az Emelkedés, Az űrben, Repülés álomban. Ha valaki bizonytalanságot, netán eltévelyedést lát ebben a kétféleségben én inkább erőt s bizonyosságot látok. Robbanásra való készséget és készenlétet. A változni és a változtatni tudás hajlamait. Hiszen, amit el mer hagyni az ember: az már az ő hódítása mindenképpen. Aki a képekre és az évszámokra is kíváncsi, meglepődve nyugtázhatja, hogy Kollár György elég korán tudott olyan képeket festeni, mint a már említett Mártélyi ikon vagy a Leégett tanya emlékére, melyeken a vásárhelyi iskola és a szentendrei iskola szellemiségét ötvözi a maga módján. A lecsupaszodó keresztény kultúra töredékes, de európaias jelképeit párosítva népi kultúránk ugyancsak elvékonyodó, de megfogyatkozása ellenére is azonnal fölismerhető motívumaival. A takarékoskodó stilizálásnak ez a foka - kezdő festő esetében - nem mindennapi képességről árulkodik, még akkor sem, ha a mesterei is ilyesmire buzdították. Ha csak futólag is, kövessük nyomon ezt a stilizálási folyamatot. Kollár az Alföld világát megjelenítő képeiről eltüntet mindent, ami beszédes, ami földrajzszerűen vagy tárgyszerűen fölismerhető, ami valóságos. Eltünteti a tanyát, a tanyaudvart, az istállót, az ólakat, a fákat, de a hasonlóság valami köznapi csoda folytán mégis megmarad. Elég egy parasztember, egy mécses, egy parányi istenháza, egy pásztorfaragásra is ráillő bika és tudjuk, hogy ez a táj: Magyarország. Hogy ez a világ: Magyarország tegnapi napja. Ha Kollár elhatározza, hogy az elkövetkező tizenöt-húsz évben kizárólag ilyen képeket fest, előbb-utóbb sikeres festő lehetne a sikeres, kortársi festők között. O azonban megérezte, hogy mozdulnia kell. Megérezte, hogy minden rossz szokás közül a legvégzetesebb a megszokás. Lehet, hogy újabb képei még kiforratlanabbak és szertelenebbek. Lehet, hogy egy szimbolikus akarat képei csak valamilyen újjászületés nagy kalandjában reménykedők. Annyit azonban máris elárulnak, hogy Kollár György számára most kezdődik el az igazi zsákbanfutás. A tanulás és az igazodás évei után most kezdődik az igazi küzdelem. A képein föltűnő madárijesztő-emberek még csak nézik őt. A kinyújtózások is még csak az űrben és az álomban kísértik meg. De Kondor Béla késes angyala majd neki is megjelenik. 41