Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, KAPCSOLATOK (1971-1990)

irányzatban, a konstruktívizmusban és a szürrealizmusban megfogalmazó­dott. Ez rendkívüli erénye a szentendrei iskolának. A régi mesterek, Vajda Lajos és a hozzá kapcsolódó Bálint Endre, a maga szentendreiségét sok ponton igazolni próbálta a népköltészettel, a népművészettel, ennek nemcsak a misz­tikus formájával, hanem igazán meglévő értékeivel is. Mi az a vonás, amit én újnak látok a szentendrei iskolához képest Végvári János művészetében? - Az, hogy amíg a szentendrei iskola bizonyos fokig a tárgyak fölé, tehát a képre kerülő tárgyak fölé, a tárgyak világa fölé az intellektualitás „nagy fénycsóváját" vetíti oda, addig Végvári János az emberi viszonylatnak egy közvetlenebb, egy sokkal földibb kapcsolódását próbálja kialakítani. SárándiJ.: Az előbb Esztergommal kapcsolatban rögtön Szentendrét emlí­tetted. De mégis Esztergom az a város, ahol Végvári másfél évtizede él. Esztergom, a maga történelmével, levegőjével, folklórjával beleépült az éle­tébe, élményévé vált, és úgy érzem, hogy ma már a legjobb képei ebből az „ esztergomiságból" is ki tudnak valamit fejezni. Csoóri S.: Nagyon jó lenne, ha az „esztergomiság" Végvári János révén megerősödne. Ha valóban „föl is épülne" az az iskola, amely az „esztergomi" jelzőt kapná meg. Persze ez az "esztergomiság" nem földrajzi fogalom. Szellemi társulás lenne, amelynek helyhez kötődése majdnem mindig vélet­lenszerű. De nem teljesen az. Az „esztergomiságnak" lennének földrajzi értelemben is meghatározó jegyei, az Esztergomhoz tartozó Keresztény Mú­zeum világa, földrajzi fekvése - mind olyanféle ösztönző, amely a Végvári János által bizonyos fokig betájolt stílusjegyek mellé kialakíthatja a nagyobb udvart. És minden ilyen iskola egyúttal alkalom arra, hogy egyetemes magyar művészet fejlődjön ki belőle. CSOÓRI SÁNDOR VÉGVÁRI JÁNOSHOZ ÍROTT LEVELEIBŐL [Postabélyeg kelte: Budapest, 1977. május 7.] Kedves János, máris válaszolok a leveledre. Szívesen vállalnám a kiállításod megnyitóját, de Hollandiába megyek; 11-én kezdődik egy Nemzetközi Költő Találkozó. Tehát egyik napon se leszek idehaza. Sakk-matt, neked is, nekem is. Ráadásul a filmünket is 13-án kezdi forgatni Sára, május vége helyett, így amit az első napokban elmulasztok, valamilyen módon pótolnom kell. János, szívesen látlak Benneteket, de csak 24-ig leszek Pesten. Utána elutazom. 27-től pedig a könyvnap kezdődik június 5-ig. Megjelenik egy 31

Next

/
Thumbnails
Contents