Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - ELŐZMÉNYEK, PÁRHUZAMOK (1924-1990)

vezkedik a romlás" ellenünk, mállasztva hitet, vágyat, szeretetet: csodálatra méltó, mert csodákra is kész legbensőbb emberségünket. Azt a legérzékenyebb kötőanyagunkat, amely a létezés természet szerint folytonosan leomló pillanataiból egyet-egyet képes a mindenség, a mítosz, a történelem végtelenjébe örökíteni... „A világ emlékművei" ezek, hogy Csoóri legutóbbi verseskönyvének címével szóljunk. Mindinkább düledezők, fogyatkozók, - de az ő köteteivel, romolhatatlan elégiákban bennünk is szilárdulók, újjáépülők. Alkotójuk legtörvényesebb birtoklója az értékmentő babitsi „nyugtalanságnak": magaslatán is, völgymélyein is otthonos vándor, nagyralátó örökös. „Megfoghatatlan, mozgó tűz (...) mozgó akarat, függetlenedő remény. " Akik látni akarják, így akarják látni. Nekünk, esztergomiaknak - a Várhegy és az Előhegy alatt - ez annyit is jelent: úgy látni, mintha Babits házára, művére is feltekintenénk... „(...) Úgy érezzük, hogy amióta Esztergomban van, szeme van az Előhegynek. Rajtunk és életünkön a tekintete. (...) Ennél is többet ad: írásokat, mik fiainknak is szólnak." Az Esztergom és Vidékében jelentek meg ezek a sorok 1934 nyarán, amikor a város irodalmi esttel készült megünnepelni az 50. évét átlépő Babitsot, aki 10 éve lett előhegyi birtokos, 1928-tól pedig a helyi Balassa Társaság tiszteletbeli tagja volt. Most sem mondhatunk mást, - és legigazabb örömünk, hogy van kinek, van miért megismételnünk elődeink tiszteletadását, köszöntve a 60 éves Csoóri Sándort, a 10. éve esztergomi honfoglalót, a Balassa Társaság tiszteletbeli tagját. Köszönjük nekünk és „fiainknak is" szóló írásait. Nem gépesíthető személyességünk, nem államosítható szabadságunk, ki nem árusítható érzelmi vagyonunk állhatatos őrjeleit. A világ emlékműveit, - Esztergom emlékműveit... Nagyfalusi Tibor 16