Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

Az ország három részre szakadásával, sajnos, minden lehetősége elveszett annak, hogy a tragédia helyrehozására egységes akarat szülessen. Nem félek leírni a fogalmat: egységes magyar politikai élet. A részek külön pályára tértek. S ettől kezdve más lett a megmaradás nyelve, nyelvtana, logikája Erdélyben, mint a Hódoltságban vagy a Királyság területén. Csupán a veszély nyelve maradt ugyanaz. A megsemmisüléstől rettegőké. Ez a nyelv közvetített a töredék országok között minden olyan érzelmet, reményt, aggodalmat, vakmerő víziót, amely fölötte állt a háromféle magyar diplomáciának. Érdemes egy pillanatra eltűnődnünk Balassi végváriakról szóló híres versén. Vitézek! mi lehet Ez széles föld felett Szebb dolog az végeknél? Ellenség hírére Vitézeknek szíve Gyakorta ott felbuzdúl; Sőt azonkívül is, Csak jó kedvéből is Vitéz próbálni indul; Holott sebesedik, Öl, fog, vitézkedik, Homlokán vér lecsordul. A verset a kortársak közül csak nagyon kevesen ismerhették. De furcsa módon épp ez a körülmény - az egyetértők hiánya - bizonyítja leginkább, hogy a határok fölött álló szellem, mondjuk azt, hogy: irodalom, úgy tudott kikristályosodni egy-egy személyben, mintha a magyarok hazája nem három ország lett volna, hanem csak egy. Ugyanennek a lelki egységnek a lírája ébred föl néhány évtized múlva Zrínyi Miklósban, a költőben is. Ezt írja Áfiumában: „Elfutnunk nincs hova, sehol Magyarországot fel nem találjuk; senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyhezhessen belé, a mi nemes szabadságunk az ég alatt sehol sincs, hanem Pannoniában: itt nekünk győznünk vagy meghalnunk kell." Mintha ebben a mondatában közvetlenül Vörösmartynak súgott volna: itt élned s halnod kell. Ez a megszakíthatatlan folyamat tisztán követhető történelmünkben. Szabó Zoltán szerint Zrínyiben már teljességében megvan a magyar irodalom hiva132