Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

A FAPARÁZS A HÓRA KIVILÁGÍT Itt rekedtem megint a patkós völgyben. Körülsáncolt a hó s nem látok embert napok óta. Csak varjuk ólálkodnak faházam körül s az éjszakánkint hallucináló róka. Amire vágytam, a tél most megadja: magam lehetek végre és bámulhatom hosszan az erdőt, a hegyet, a semmi csontozatát, vagy megrepedt körmöm visszfényét fönt az ónos égen. Nagy, fehér csontok úsznak a Dunán is, nézhetem őket, mikéntha mozgó képen.., S ó, régiek, régvoltak, eleim, váratlanul ti sajdultok meg bennem a hótól roskadó diófa alatt. Mintha vadhattyú csordát hajszolna felétek egy farkas: hordja rátok a szél, hordja a havat. A kútba is, az ablakba is hordja, az utakra is, szemetek elé. A favágítón kísértet-lepelben fát vág a vihar, gyors fejszéje csattog és fehér forgács röpköd ég felé. És búg a kémény, a kazlak sziszegnek, az istállóban ló nyerít föl nyersen, ráspolyos hangja belétek hasít: rátok szakad, hogy se újság, se isten nem juthat át a havon tavaszig. 127