Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

Sajnos csak a méretek növeléséhez vitte közelebb, s valamiféle fennkölt monotóniához. Nincs és nem is igen lehet Juhásznak nagyobb tisztelője nálam. De talán szomorúbb kritikusa sem. A világ egyik legtékozlóbb költőjét kell látnom benne, aki úgy bánik anyagával, kincseivel, mint a huszadik századi fehér civilizációjú emberiség ezzel a földgolyóval: halmozza rajta a megbámulni való dolgokat, de közben kiirtja róla a csöndet, a meghittségét. Fogyasztja s rontja az élethez szükséges levegőjét, s ezzel a fonák mohóságával saját fuldoklását készíti elő. Juhász természetlírára alapozott mindenség-lírája egy Pierre Reverdy-gondolatot idéz emlékezetembe jó harminc esztendő távlatából. Ezt olvastam valahol tőle, s mélyen magamba is véstem: „A művészet és a költészet azért van, hogy a természetből merítse, amit a természet nem hoz létre." Köznapi nyelvre lefordítva: ne versenyezzen vele, s ne is utánozza eltökélten, mert a végletekig hajszolt naturalizmus akkor is naturalizmus marad, ha kilép a föld nehézkedési köréből, vagy ha a sáska fölbontható szemébe költözik bele. * A magyar költők közül Ady az egyetlen, akit nem érdekel a természet. Ha egy egész orgonásdomb illatozna is ablaka előtt, vagy ha őszi erdők cézári vöröse tárulna elé országnyi nagy területen, ő akkor is átnézne rajtuk. (...) Szerintem a mindennel való szakítás logikájából következik, hogy Ady a magyar költészet nagy csábítójának, a természetnek is hátat fordít. (...) Költői szimbólumaiban semmi sem érzékletes, semmi sem fogható, semmi sem természeti. Ellenkezőleg, minden erősen stilizált, művi. A holdfény, a Halál-árok, az eltévedt lovas ügetése. Stilizáltak még Léda ajkai is. Mégis ezek az adys kitalációk, adys ráfogások az életre a legtöményebb tárgyiassággal vetekszenek. Pontosan úgy viselkednek, mintha tények volnának. Valójában azok is: lelki tények. Ady vaskos paradoxonjai közé tartozik tehát az is, hogy ő a legvallomásosabb magyar költő, és verseiben nincs semmi megragadható konkrétság. Az embernek néha az az érzése, hogy szentek bízhattak csak annyira a lelki tények sugárzásában, mint amennyire Ady bízott a magáéban. Művészi módszerét ezért se merném vaskalaposan csak a szimbolizmus korszellemet földúsító hatásával magyarázni. A francia és a német szimbolisták föltétlenül megtermékenyíthették, de egész költészetéből az a széptani tapasztalat süt, hogy a szimbólumokban való gondolkodás nem egyszerűen ilyen vagy olyan izmus járuléka, hanem az, hogy maga a szimbólum természeti forma és természeti erő. Az emberi agy, az emberi idegrendszer magnéziumlobbanással fölvillanó képessége. Bizonyság lehet erre a Biblia tömérdek jelképe, az őskultúrák mítoszai, amelyek zsenge formájukban maguk is szimbólumok lehettek. Szimbólum és nyitottság, szimbólum és végtelenség: a lélek és a szellem egymást megsokszorozó erői. Ady, aki egybe akarta látni az egész életet: 118