Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

hatását, mint a Nyugaton élők. A vérünkben, a csontunkban, az idegeinkben észrevétlenül halmozódik a fontolgatás, a túlzott aggályoskodás radioaktív szennye. Ami valamikor, a hidegháború éveiben, félelem volt bennünk, életmentő reflex, mára sokakban észrevétlen gyávaság lett. A politikával és az élettel megkötött „külön békék", „külön alkuk" ragálya tanúskodhat erről. A megbomlott egyensúly visszaállításához, sőt a helyzetből való kiszakadáshoz itt nyújthatna lelki segítséget a költészet. A jó vers ugyanis nem ismer el semmiféle kompromisszumot. Nem ismer el a halállal szemben, nem ismer el a politikában, sem a szerelemben. Számára nincs kidekázható gyönyör, kicentizhető végtelenség. Nincs megfontolás, és nincs semlegesség. A kívülről és a belülről korlátozott ember az igazi versben visszaszerezheti szabadságát, képzeletét, saját maga illúzióját. Visszanyerheti természetes és szabad lélegzetét, amely rokon a fákéval, a madarakéyal. „Amikor alkotok: igaz vagyok" - írta le Rilke, szinte elszólásként. S ha csak ez az egyetlen mondat dongna is bennünk, fölöttünk, ebben a csitíthatatlan világzajban, akkor is azt kellene ismételgetnünk magunkban: élünk, vagyunk, költészet nélkül azonban minden, de minden meghamisítható ezen a földön. ROSSZ ELŐJELEK Valami történik velem: baljóslatúan kopog a dió a fáról. Valami cörténik velem: véres hattyúkat hajkurászok álmomban egy csontfehér hegyen. Ház, erdő sehol, csak kitépett, koszos fűcsomók, mint elgázolt macskák. Valami történik velem: föl-fölbődülő repülőn titkos megbízottak suhannak fölém és vércseszemű távcsöveken át olvasnak bele éjfélutáni verseimbe. Nagy, öblös vihogások a világ fölött s fémes csörömpölések, zenebonák. Valaki tán kiált is közben? Vagy csak én rándulok össze emlékezetes, testvéri jajdulásra? Valami történik velem: egy lecsupaszodó jázminbokor forog előttem feketében, mint az Ideggyógyászat menyasszonya. 109