Borovszky Samu: Esztergom vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908)

ESZTERGOM VÁRMEGYE TÖRTÉNETE - I. RÉSZ. A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG - A szerb hadjárat - Dalmáczia visszafoglalása

232 232 Esztergom vármegye őstörténete. 264 A szerb hadjárat. Dalmáczia visszafoglalása. megyei Monoróst unokatestvéreinek : Szovárd fia Domokosnak, Péter ispán fia Jánosnak és húgoknak Margitnak, t. i. Miklós fia János leányának, minden tartozékával együtt kiadja leánynegyedi illetőség czímén azzal, hogy a nevezett birtokokon megosztozzanak. (1341 ápr. 30. — U. o. IV, 86.) Szovárd fia Domokos ós fiai az esztergommegyei Monyoróst, mely az ő atyjára jog szerint származott, de tőle Márk fia István (a Csák nemből) ötven esztendő előtt elfoglalta, azután a király úr, végre a királyné asszony kezére került, átengedte az utóbbinak azért a 250 finom arany forintért, melyet a királyné kegyelemből neki kifizettetett. (1356 május 26. — U. o. VI, 458.) Az esztergomi káptalan Nagy Lajos királynak jelenti, hogy Erzsébet királyné s az esztergomi keresztesek között folyt pörben az esztergommegyei Monyorós ós Tát birtok határaira vonatkozólag a határvonalak megjelöltettek. E határjársában előfordulnak : Epzen (ma : Ebszőny), Kövesút, Berénv. Pél és Bajót. (1356 nov. 18. — U. o. VI, 514.) * Visszatérve Vásári Miklóshoz, a szerb hadjárathoz érkezünk, mely újabban 1353-ban és 1354-ben megindult. Megírtam e hadjáratról már, a mit tudtam

1) és ismételni azért sem akarom, mert Esztergom történetéhez nem tartozik. De érdekes kiegészítést nyer a hadjárat eredményére nézve Nagy Lajos királynak Vásári Miklós számára kiállított adományos levele,

2) melyben arról értesülünk, hogy ,,időközben" hatalmas sereget indítván a Krisztus keresztje és saját hitszegő (perfidens) ellensége, (Dusán), Ráczország királya ellen, és átkelvén a Száván, Nándor-Fehérvár előtt táborozott, a melyet ama király csúfjára újra fölépíttetett, ekkor Miklós esztergomi érsek is hozzá csatlakozott testvérével, Tamás mesterrel, számos atyafiával, rokonával és fegyveres népének nagy kíséretével, kiknek vitézsége által segíttetvén, fényes diadalt aratott a rácz királyon. Nagy Lajos ugyan nem írja ki az évet, melyben ama győzelmet Vásári érsek segítségével kivívta ; de minthogy a váradi püspök, ki szintén részt vett Nagy Lajös királynak ,,a félhitűek" ellen indított hadjáratában, 1354 június 24-én Zimonyban, tábori sátrában keltezett ; Lajos király maga is ugyanaz év július 16-án Nándorfehérvárt tartózkodott :

3) kétségünk nem lehet az iránt, hogy Miklós érsek is 1354 nyarán segített a szerb királyt megverni. A következő évben, 1355-ben, fegyvernyugvás volt a magyarok és szerbek között a pápa kívánságához képest, kit a ravasz Dusán alaposan rászedett ; de kiderülvén osalafintái, az elkeseredett VI. Incze pápa egyenesen fölhítta a magyar királyt, „kinek hírével megtelt a világ", hogy boszszulja meg a szerb álnokságot. Nagy Lajos tehát elhatározta, hogy újból hadat indít Dusán ellen s a háborút nyomatékkal folytatja. Meg is kezdette a fölvonulást még a télen, midőn Dusán 1355 deczember 20-án meghalt. Ez esemény azonban egyelőre nem változtatott a dolgon ; a magyar és szláv hadi nép folyton szaporodott Horvátországban ; Nagy Lajost is oda várták, — a velenczei Signoria nagy aggodalmára. Ez aggodalom nem volt alaptalan, minthogy a magyar király a szerbek ellen gyűjtött hadait váratlanul Velencze ellen fordította és velők diadalmasan visszafoglalta Dalmátországot. Egyéb jeles tulajdonságai és sikerei mellett, főleg Dalmátország visszafoglalása szerezte meg Lajosnak a hálás utókortól a „Nagy" nevet. Nem érdektelen tehát kikutatni : mennyi része volt a négy Miklósnak, elsősorban Vásári Miklós érseknek e fényes eredmény kivívásában ? Írott kútfőink e tekintetben nem sokkal járulnak kezünkre. Tényekből kell kivonnunk észleleteinket amaz állításunk bebizonyítására, hogy Magyarország politikáját 1350-től, melynek kiváló czélja Dalmátország visszahódítása volt, a négy Miklós, elsősorban Vásári Miklós esztergomi érsek irányította. Magyarországon Nagy Lajos király uralkodása alatt két akarat érvényesült : anyjáé, idősb Erzsébet királynéé s az övé. E két akarat nem volt ellentétes, a mennyiben Nagy Lajos király anyja óhajtását fiúi szeretettel mindig teljesítette, viszont anyja is, e nagyeszű és nagyerényű asszony észszel fölérte a magyar biro!) Nagy Lajos, 191. — Magy. nemz. tört. (millenniumi kiadás) III., 238. 2) Turul, 1899, 135. 3) Codex Moraviae, IX., 233. — Zichy Okmt.. II., 571.