Borovszky Samu: Esztergom vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908)

ESZTERGOM VÁRMEGYE TÖRTÉNETE - I. RÉSZ. A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG - A tornai dézma - A gömöri tized

232 Esztergom vármegye őstörténete. 237 lett, még ha a pápa engedelmével is, másoknak engedtek át, vegyék vissza. (1331 deczember 1.) Ezután az érsekségtől elidegenített birtokoknak és jövedelmeknek régibb királyoktól nyert adományos leveleit I. Károly királyival átíratta, megerősíttette,

1) ezek alapján a bitorlókat pörbe fogta s a pört rendesen meg is_ nyerte. A sok gonddal járó és nehezen ellenőrizhető jövedelmeket bérbe adta. így történt ez részben a dézma-joggal, ha ugyan nem sikerült lelkiismeretes vagy érdekelt dézmálókról gondoskodnia. Természetes, hogy az adatok Csanád e rendszeres tevékenységéről nem mind maradtak reánk. Azonban a ránk maradtak közül is csak azokat szándékozunk közölni, melyekről fölteszszíik, hogy közönségünket érdeklik s történeti ismereteiket bővítik. A tornai Kerület dézmája az esztergomi egyház alapítása óta az érseket illette. A dézma tárgyai: búza, rozs, árpa, zab, köles, len, kender, méhek, kecskék, bárányok és malaczok valának, melyet a polgárok (burgenses), parasztok, vendégnépek és minden másrendű lakosok fizetni tartoztak német módon, a mi származásukra vall. Történt azonban, hogy IV. Béla király és felesége, Mária királyné Görgőre mentek lakni, a hova a szükséges élelmi szereket messziről kellett volna utánok vinni. Hogy tehát e kellemetlenség elől kitérjenek, 1263-ban bérbe vették Fülöp érsektől a tornai dézmát készpénz-fizetés mellett és írást is adtak róla, nehogy az érsek joga feledésbe menjen. De hiába volt a királyi levél, — a királyi udvar távozása után se került vissza az érsekségre a dézmajog, hanem a zaardi vár részére foglalták le igaztalanúl. Csanád érsek e miatt pört indított ós Druget Vellermes nádor 1336 márczius 23-án, „úgy követelvén ezt az igazság", visszaállította az érsekség jogát, „minthogy a dézmák a lelkek üdvére rendeltettek az egyházak, az egyházak főpapjai, érsekek, püspökök és más papok élelmezésére, az egyházak fönntartására s az egyházi dísz beszerzésére, hogy ez által a mindenható Isten világuralma elismertessék."

2) Másutt, Gömörben aligha volt pörösködésre szükség ; elég lehetett a szigorúbb fölügyelet, de az eredmény mégis nagyszerűnek mutatkozott. Maga Csanád érsek mondja, hogy a gömöri tized, mely előbb soha se haladta meg a 60 márkát, az ő gondosabb kezelése mellett 400 márkára emelkedett. Példáját követte főkáptalana, a mit azért közlünk, mert Csanád eljárását is megvilágítja. Nagyszombat városa tizedét főpapjai kegyességéből az esztergomi főkáptalan élvezte. A káptalan is kezdette szigorúbban venni a tizedszedést, a mi kellemetlen volt a polgárságra, minthogy ennek következtében közötte és a tizedszedők között nem ritkán egyenetlenségek támadtak. Ezek elkerülése végett és mert úgy kívánta a gyarapodó város érdeke, örök időre abban állapodott meg Nagyszombat közönsége az esztergomi főkáptalannal, hogy Nagyszombat városában, Gerencsér, Magyarád (Moderdorf), és Perna (Kocsisföld) falvakban, melyek Nagyszombathoz tartoztak, az összes, gabonák, méhek, bárányok, libák és csibék után szedetni szokott tizedet évi 80 budai ezüst márkán megváltja, e váltsági összegbe értetvén a quárták is, melyek e tized után jártak. E quarta (pars) alatt a tizednek az a 25 százaléka értendő, a mely a magiszterek javadalmazására szolgált. E magiszterekből lettek a káptalanokban a mesterkanonokok. Hanem a mondott quartákból levontak még egy negyedrészt a lelkészkedő papság ellátására, melyet ez mind e napig élvez, az úgynevezett sedecimát, minthogy az összes tizednek tizenhatodrészét tette ki. — Mennyire hasznos volt a polgárok részére is ez új rendezkedés, kitetszik a szigorú kikötésekből, melyekhez a város hozzájárúit: A tizedváltság évenként deczember 7-én volt fizetendő. A káptalan megbízottja egy nappal előbb, tehát Sz. Miklós ünnepén, a mikor a város búcsúját tartja, jött a városba, kinek ebédet és vacsorát, szolgáinak és lovainak ellátást adott a város, a következő napon pedig tartozott teljesen befizetni a 80 márkát. Ha azonban erre a város még nem volt elkészülve, ez esetben a káptalan megbízottjának akár két hétig is türelmesen kellett várakoznia, persze a város költségén. Hanem ha ezután is elmaradt volna a fizetség egy hétre, a város e késedelemért 10 márkányi bírságot vállalt magára. Végül, ha a. 80 márka tizedváltságot a 10 márka bírsággal együtt még nyolcz nap után sem akarta volna a város megfizetni, akkor a várost egyházi tilalom alá rekesztették olyképen, hogy a lakosság sem a plebánia-templomba, sem a barátokhoz misére nem mehetett. És ismét nyolcz nap múlva, ha akkorra se fizetett volna a város, a káptalan egy érseki rendelet erejével kiközösíthette mindaddig, míg minden tartozásának eleget nem tett. Kivételnek csak az esetben volt helye, ha a város szántóföldjeit valamely hatalmas hadsereg tönkre tette, vetéseit eltiporta volna, mely esetben a káptalan két hozzáértő becsüst küldött ki, kik a városbíró és öt esküdt jelenlétében a kárt megbecsülték, mihez képest a tizedváltságot is leszállították. E szerződésből úgy látszik, mintha e gazdag város a megváltott tizedet nem szedte volna be polgárain, hanem közös jövedelméből födözte, különben nem volna értelme az elősorolt kikötéseknek, minthogy deczember 7-ig mindennemű tizedet beszedhetett és összerakhatott volna. Erre vall az is, hogy a következő 1348 július 13-án Nagyszombat városa szerződést kötött Csanád érsekkel is, mely szerint királyhegyi új, részben még kielletendő szőleje dézmáját évi 20 márkával szintén megváltotta. Csanád érsek e húsz márkából kettőt a Szent-Miklósplébánia-templomnak engedett át. Szalai Péternek pedig megengedte, hogy nvitramegyei Patvarócz birtokának az esztergomi érseket megillető tizedét évi 12 forinton megválthassa. Továbbá a pilisi apátnak és konventjének bérbeadta húsz évre a csákányi tizedet 20 márkáért, tíz pénzt számítván egy márkára. Ugyancsak Csanád érsek bérbe adta rozsnyói arany- és ezüstbányáit az összes jogokkal, jövedelmekkel és bányabíráskodással egyetemben 120 budai ezüst márkáért az imént említett Druget Vellermesnek, ki azonban akkor még nem volt nádor, hanem csupán szepesi^és újvári ispán.

3) A tornai dézma. A gömöri tized. J) E megerősítő levelek föllelhetek a prímási levéltárban lad. A. és B. Néhányat közülök Fejér is kiadott. 2) Knauz, Monum. eccl. Strig. I., 496. — Az ítélet a rozsnyói püspöki levéltárban. 3) M. Gazdaságtört. Szemle, 1899. évf. 434. 1. —Prímási világi levéltár O-fiók, 1. nyaláb, 5. szám. — Békefi. A pilisi apátság, I.. 355.