Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Dévényi Iván a jóbarátok között

önzetlensége volt. Nem volt irigy gyűjteményére, kapcsolataira, tájékozottságára. Ismereteit megosztotta, kéréseimet szívesen közvetítette másoknak. Nagylelkűségére, jóhiszeműségére, fáradhatatlan szorgalmára alaposan ráfizetett, a modem művészet iránti vonzalma majdnem jégre vitte. A párizsi Magyar Műhelyben átlátszó, könnyen fölfedhető álnévvel (azzal a Berényi Zsigmond névvel, amelyet az utca viselt, amelyben lakott) publikált. Levelei, amint ezt később tapasztaltam, nemcsak a címzettnek szolgáltattak híreket, hanem azoknak is, akik akkor nálunk a levelek fölbontásával gyűjtöttek információkat. Amikor megbizonyosodtam, hogy levelei a kézhez vétel előtt a posta „melléküzemágát" is megjárták, megnéztem a lexikonban, mit jelent a levéltitok megsértése. „Ha a levelet illetéktelen személy fölbontja." Vagyis ha „illetékes" személy teszi, akkor nem történik semmiféle illetlenség. Amióta pedig 1968 augusztusában a Magyar Rádióban Csehszlovákia megszállását így jelentették be: „A Magyar Rádiót fölhatalmazták illetékes helyen annak közlésére, hogy...", nos, azóta semmi kétségem nem volt, hogy mit jelentett nálunk az „illetékes". Visszatérve Dévényire: a hatvanas évek közepén valahol és valakik megsokallták sűrű levelezését, a modern művészetet támogató publikációit, netán megirigyelték gazdag magángyűjteményét, s hamis vádakkal elcsapták a tanárságtól. Csak pesti kapcsolatai, magas protektorai révén sikerült egy idő után visszatornáznia magát valamelyik esztergomi szakmunkásképző intézetbe, s fogyatkozó kedvvel és egészséggel tovább írhatta a Vigiliá

ban képzőművészeti szemléjét egészen addig, amíg fiatalon, negyvennyolc éves korában, 1977-ben váratlanul elhunyt. Önzetlensége, mindenre kiterjedő figyelme, nyugtalan élete a nagyobb, önálló művek megalkotásától szívta el erejét, holott két évtizeden át nem volt nála frissebb szemű, gazdagabb érdeklődésű műkritikusa a kortárs magyar képzőművészetnek. Illő volna, hogy írásait, mindenekelőtt a Vigiliábm megjelent cikkeit valaki összegyűjtse, sajtó alá rendezze és kiadja. A Jelenkornak először Babitsról szóló írásokat kiUdött. Az 1941-es Babits emlékkönyv mintájára s annak megjelenése után húsz évre új emlékkönyvet tervezett, és új írásokat szerzett Babitsról, ám az összegyűjtött anyag 252