Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Az életút vége és sugárzásai

BÁLINT ENDRE Búcsú Dévényi Ivántól Hosszú évezredek óta utalnak faragott és faragatlan faés ködarabok arra, hogy alant egy kupac föld nem keveredhetik el a meg nem jelölt földdel - por a porral és ugyanakkor hirdetik a „porból lettünk, porrá leszünk" igéjét. Ä végtelenség és mozgás áramai fölött ugyancsak porladó kövek vigyázzák az emlékeket; persze ideig-óráig, mint ahogy minden ideig-óráig történik ebben a gondosan felparcellázott világban, s hiába is a nagy erőfeszítés, hogy másképp legyen: ami Volt, az Van, csak másképp van, mint képzeletünk teherbírása engedi, és minden örökké Lesz, csak éppen nem a számunkra, a lehatárolt idejűek számára, hanem a képzeletünk végtelensége számára. Tudjuk még, hogy e kőrakás alatt Dévényi Ivánt egy kupac szétporladt anyag vigyázza addig, ameddig; és e fölé a szétporladt anyag fölé emlékekből jelképet kíván a lélek szomorúsága, mert ismerjük hűségünk határait és hűtlenségünk határtalanságait. Am mindez legyen az élők gondja, ami már nem érinti, mert nem érintheti a szürke nomádélet örök vándorait... Emlékezzünk arra, amit Dévényi Iván valóban tett: őrizzük kézfogóit a társakkal, érteni akarását és segítő szándékait, és a szellemi világban való hitét. Ha csak ezekre a dolgokra emlékezünk, akkor volt értelme a megállíthatatlan időt megállítani erre a röpke pillanatra, és volt értelme néhány darab kővel megidézni Dévényi Iván szellemét. Segítsen minket megértem a csend, egy más lélegzetvételű Csend ünnepi pillanatát. Amen = Vigília, 1979 január = Új Forrás, 1982/3/35. = Bálint Endre: Sorsomról van szó. Bp. 1987. Magvető Kiadó, 236-237. 244