Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Esztergom Babitsról

Fáradhatatlanul járkált keresztül kanyarodva a ház földszinti két szobáján, az üvegverandán és vissza a nyitott tornácon át újra azon az úton. A körbejárás ritmusa olykor elakadt, léptei hangját az írógép kopogása váltotta fel, mert ő sétálva írt legtöbbször. Agyában a ki­alakuló mondatot, verssort kicsiszolta, kipal­lérozta, s mikorra már az ő szigorú bírálatát is kiérdemelte, lekopogta a gépbe. Megindult az új séta és míg új gondolatvilágba burko­lódzott, volt ideje és ertje csöndesen az elha­gyott kis társaságra mosolyogni, hozzá is szólt a szőnyegen forgó tárgyhoz, vagy elmondta nagy szerényen, hogy ami készül a kezünk­ben, azt ő miként óhajtaná. Ha pedig feleségével festegettünk a ház fa­lán, a szobában vagy a tornácon, bájosan ked­ves, naiv tanácsokat adott, sőt sokszor ő is kért ecsetet és festéket, gondosan tájékozódott a maga elé tűzött feladatról s mint egy szorgal­mas kis diák, csupa odaadással festett velünk. Majd hirtelen letette a bádogedényt s szó nél­kül folytatta házbeli sétáját s már ismét hal­lottuk az írógép kopogását, mert a más elfog­laltság sem zavarta ki a gondolatkörből, csak holmi pihenő volt részére a pingálás játéka. * A Babits-ház különböző falain verssorok kö­szöntik a látogatót. A „gazda" szerette vizs­gáztatni embereit, miből vannak az idézetek. 90

Next

/
Thumbnails
Contents