Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Esztergom Babitsról

magának követeli ifjúságát, Szeged tanárságának kezdő éveit. Valamennyi kivette részét a gyászban és a hálás emlékezésnek utcaelnevezéssel, egyéb módokon akarnak látható, maradandó jelet adni. Ebben a nemes versengésben a mi szavunk a leghalkabb, pedig hát életének a legtermőbb idejét az előhegyi házában töltötte a költő. Itt olyan szívesen tartózkodott, számos remekét itt alkotta, és Esztergomról, házáról is milyen sokszor emlékezett meg versben, prózában. Már halálakor sajnálattal láttuk, hogy a városházán nem leng érte gyászlobogó, temetésérc csak ketten utaztunk le esztergomiak, és minket is csak a baráti gyászunk vitt oda. A koszorúözönben azonban hiába kerestük akár a város, akár pedig a Balassa Társaság szalagjait a virágokon, pedig a társaság egyik büszkesége volt. És azóta is csak szórványosan, határozatlanul hangzik el olykor-olykor a kívánság, hogy Esztergom valamelyik utcáját nevezzük el Babitsról. A költő földi élete már betelt. Szelleme alkotásaiban éli tovább határokhoz nem kötött életét. Amivel megkéstünk, még jóvátehetjük. A város legközelebbi közgyűlése még elnevezheti valamelyik - a költőhöz méltó - utcáját róla. És a Balassa Társaság is az elmaradt koszorú helyett megbízhatja képzőművészeti osztályát, hogy akár kőbe vésett, akár pedig fémbe öntött emlékkel jelölje meg azt a házat, amcly81