Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

közben dőltek össze. Néhány év előtt még azt hittük, hogy végképp elsüllyedt és elpusztult minden, ami a török előtt volt Esztergomban. Esztergom, mint egy nagy temető, a föld alatt őrizte igazi kincseit, s ékes sírköveket emelt fölébök. Különös véletlen folytán éppen Szent István évére ismét láthatóvá lett valami ebből az elmerült múltból. A történelmi sétát, amit megkezdtem a Duna-parton, folytathatom a föld alatt. Lelkes és kitűnő szakemberek kiásták Szent István eltemetett palotáját a sárból! Ez a palota, háromszor átépítve más-más korban és stílusban, mint egy geológiai képződmény tárja föl Esztergom eltűnt múltjának rétegeit. Esztergomét vagy Magyarországét: mert hisz Esztergom, mielőtt véghely lett volna, székváros volt, és kultúránk góca. Sőt még Magyarországnál is többről beszélnek ezek a rétegek! Az európai kereszténység lelkéről beszélnek, melynek a magyar lélek előbb áhítatos kis inasa, később már tökéletes munkatársa ... A magyar míves együtt dolgozott a III. Béla francia építészeivel s a Vitéz János olasz festőivel. A pompa, melyet nemzedékeken át fölrétegeződött alkotásuk romjai megsejtetnek, talán nem egészen ugyanaz, mint amit valaha, a Benczúr-kép nyomán, elképzeltem. A szellem azonban, mely belőle árad, pontosan az a szellem, aminek Szent István nyitott kaput ebbe az országba. Az európai kultúra és keresztény egység szelleme. Pesti Napló, 1338. szeptember 4. 47