Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

rokkal! Innen a másik kettőt jól belátom, s így szeretem őket látni együtt; itt ütöttem föl nyári tanyámat immár hosszú évek óta. A hideg pompájú Benczúr-festmény helyett ma otthonos tájkép néz rám, meghitten mosolyogva, verandám üvegkockáin át, friss színekkel, mint egy rajzhálós karton. Szent István székhelye iparkodó, messziről füstölgő bányavároskák közt pilledten őrzi pompáját s szegénységét. Tekintetem kéjjel csúszkál a csillogó Dunán, a méltóságos kanonokházaktól, a Csitri-szigetek ősvadonáig. Ahol én lakom, ott is ősvadon volt, mikor először ide csöppentem, mint egy gyarmatos a Csöndes-óceán valamely ismeretlen szigetére. Mennyi türelem, fáradság, lemondás a gyarmatos élete, míg némi kényelmet teremthet magának. Sokszor eltűnődtem, mit szeretek Esztergomon? Nyilván a Benczúr-pompát, az ősvadont és a szelíd szegénységet együtt. Öreg esztergomiak még emlékeznek a Simor prímás négyesfogatára, amely lépésben sétált át a legszegényebb utcákon, előtte egy hajdú járt, mint a mesékben, és hatosokat osztogatott a szenttamási rongyos gyerekeknek. Simor bíboros nemcsak hatosokat osztogatott, hanem képeket is gyűjtött, s ő vetette meg a kis múzeum alapját, ahol ma édes olasz primitívek láthatók, és középkori magyar festmények, Filippo Lippi, Kolozsvári Tamás s a titokzatos M. S. mester mellett, s közben Pázmány Péter sétabotja is helyet talál vén juhászok faragott botjai közt, s egy régi hercegnő 45