Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

Szeretnék még a legutolsó versekről beszélni, de alig merem említeni a Botozgató-1, s a Betegklapanciá-t. Túl közeliek még, s túlságosan fájnak. E verseket olyan egyszerűknek érzem, mintha eleven hangját hallanám, a gondolatot semmi sem erőlteti többé, se rím, se forma nyűge, önként ömlik a szó, mint megkínzott testből a jajgatás. A beteg elszakad a világtól, csukott falai közt elfelejti az emberekkel való társalgás sok fáradtsággal begyakorolt nyelvét. Eletét fenyegető harcban leszakad róla a konvenciók kényszere, elfelejti az idegen nyelvet, melyre gondolatait állandóan lefordítani kényszerül, s legigazibb hangján, anyanyelvén szólal meg. Nyugat, 1933. II. 7—13. I. ESZTERGOM KÖZÖNSÉGÉHEZ Kedves Polgármester Uram ! Kedves Esztergom ! Engedjék meg nekem, hogy csak néhány egészen egyszerű szóval köszönjem meg ezt a szívből jött és meleg üdvözlést. Az esztergomi sajtó megtisztelt engem az „előhegyi remete" címével, s a remeték ritkán értenek a szónokláshoz. De nincs is szükség sok ékes beszédre, ahol régi ismerősök találkoznak, kik kevés szóból is megértik egymást. S én érzem, hogy Esztergom városa megérti a költőt; s ki értené meg Eszter40