Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

kiálltak a szögek, nyomták és felvérezték a nyugtalan s mindig haragvó szegény állatot. Mindez nincs benne a versben, nem is fontos tudni. De a vers e kínzó látványból vette irá­nyát, ez festette a kedélyt s színezte sötétre a gondolatokat. Vajon megszületett volna, s ilyen lett volna ez a vers, ha Ádáznak svájci Bauhaus stílben faragott kényelmes úri háza lett volna? ..Nagy almáriumaimban néha szalagokat talá­lok ..." — Itt magamat ismerem meg, régi rongyok, selymek s szalagok közt szorgos ra­kosgatásban, gyermekkorból maradt, szégyellt s leküzdhetetlen emlékgyűjtő passzióm bolon­dos látványaként. S az űr, a szomszéd falu, a szomszéd csillag, a csirregő madár — ez mind esztergomi kép, s a felhők alatt lengő magányos házban töltött napok íze. Á sokablakos tág verandába besu­gárzó aranyos panoráma nélkül nem szület­hettek volna meg e versek, vagy egészen mások lettek volna, mint ahogy az ember is megválto­zik még jellemében is más égtáj alatt. Mindez természetes és magától értődő volna, ha natu­ralista szemmel megfigyelt leíró versekről volna szó. De a Versenyt az esztendőkkel! verseiben nincs egy olyan sor, mely egyetlen földi tárgy testi képét kívánta volna rajzolni. Csak a lélek hangját halljuk, a mindenkitől elszakadt, éggel, földdel és önmagával harcoló lélekét, a vágyó­dót és kétségbeesettet, szörnyű álmokra s ször­nyű valóságra kiválasztottat. 33

Next

/
Thumbnails
Contents