Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

Nemsokára itt is villany ég; a föltépett falakban ideges drót várja már az áram lázát, mely a város élő hálójába kapcsol. Fényben lógnak úszni függő kertjeink, s e hegy mely István király óta szomorú. Fényt, óh mily rég szomjaz rá bús telepünk! Fényt, és több fényt és mindig több fényt! Ne maradjon egy homályos zug a földön! Gyúljanak ki planétánknak utjai és rétjei! Ragyogjon mint boldog gyarmat fekete puszták között s mint egy fényes röpülőgép szelje át a vak eget! Fényt, óh tiszta fényt! Ne kelljen pötty kezednek kormos lámpát gyújtogatni többet! és ne ácsorogjunk, mint e prücskök, búsan, félig nyilt ajtóknál, a fények küszöbjein! Fényt és fényt! Már mint a Néró fáklyái, magunk is égnénk, csakhogy fény legyen! Nincs lepke szomjasabb, halálosabb mint mi e petróleummal világított vak viskóban e homályos hegy hullámán — mint ki egy szál deszkán úszna 23~