Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

{.Négy óra felé) Zeng, placcsog a szélben a vitorlaponyva. A pallér a beton lágy húsát paskolja. Csüggedt szemmel kérdez az üres délután: Mit csinálsz most, gazda? Mögibük állsz újra sután? avagy veszed újból a fűnyírót? Nincsen egyéb dolgod? más kert amit munkálj? más gaz, mint e szegény füvek, amit gyomlálj? Szólogatom magam, mint aki poéta . . . Nyilt írógépemen leüllepszik a por. Nem furcsa-e, kedves, igy idehuzódva élni (s tán egy kicsit táblabirómódra) egy Írógéppel, mint tört vitéz egy rokkant gépfegyverrel: aki elmaradt egy dombon s messze látja hogy a barbár ellenerő mindent befon, nincs jog, s a kuszára görbedt igazságtalanság fölveri a völgyet — óh halálos dudva! hol a SZÍVÓS indák s lombok poshadt árnya alatt az isteni igazság beteg lesz s nem bir lélekzeni —Az az igazság is, aki bennem lakott, így fult ki s hullt ki e kis házba, mely mintha nem is tér, de idő távolában ringna egy tünt, naiv század hét szilvafája közt. . . 19