Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

dolunk most Babits Mihályra. Azok gondolnak most rá, akiké az ország, az egész nép. A költő ars poeticaját fejtette ki a Cigány a siralomházban strófáiban, ahol költészetének három, egymásra következő rétegét maga értelmezi. Egyik felejthetetlen strófájában így ír: Nem magamért sírok én, testvérem van millió, És a legtöbb oly szegény, oly szegény, Még álmából sem ismeri, ami jó. A végső kicsengése az volt a versnek, hogy most már a költészetét nem a fényes rímeknek, nem a trombitaszó hangú éneknek, hanem a szegényekért folyó könny énekének szenteli. Ez az ars poetica a múlté. Ma már nem a megalázott szegények millióiért kell könynyezniük a költőknek. A megalázott milliók népe helyett - ma már egy új, bátor ország állja körül ezt a kicsi házat és emlékezik a költőre. Jó, hogy ez az ars poetica mulandóvá vált. Annál múlhatatlanabb annak a költőnek az emléke, aki élete tanulságát úgy összegezte, úgy summázta, hogy a maga egyéni fájdalma is, a dolgozó millióké is. Jó, hogy így ünnepelhetjük ma, és ezért teljes, ezért tiszta szívű a mi ünnepünk. Magyar Nemzet, ig6i. augusztus 13. 145