Bende Lajos: Esztergomi repülőipar története 1933-1989

Megalakul a MOVERO esztergomi sportrepülő egyesülete

körfűrész) is be tudtak állítani. Itt már 5 fő szakember és néhány inas (ipari tanuló) dolgozott. A 12-15 főből álló modellező kör a Ciprián nevet vette fel. Itt modellezett Iványi Pál is, aki a strázsai repülőtéren „C" vizsgázott, majd Pécsett motoros kiképzést kapott és a háború alatt vadászpilóta volt. A háború után a MASZOVLET utasszállító gépein volt pilóta, majd a győri repülőtér parancsnoka 1953-ban. Közben a sportrepülők a strázsahegyi repülőtéren szép eredményeket értek el. Pl. Kertész Károly 1936 márciusában 36 perc és 23 mp-el megszerezte a „C" vizsgáját. 1936.április 22-én az esztergomi motoros repülőtér kiválasztására bizottság szállt ki Budapestről és bejárta azon területeket, melyek a motoros repülés szempontjából számításba jöhetnek. A bizottságba Budapestről Gál Elek, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület elnöke és Fekete Imre légügyi szakértő jött. Esztergom város részéről vitéz Dudás László mérnök, Schalkház Ferenc főintéző, az esztergomi MOVERO részéről Philipp József ügyvezető elnök és Sebők József titkár vettek részt. A jelenlegi repülőtér helyét találták a legalkal­masabbnak, bár megállapították, hogy nagyon sok munkával lehet repülésre alkalmassá tenni. A tervek szerint 1938 jubileumi évére jó lenne, ha elkészül­ne. 1936. május 7-én Rubik Ernő műhelyfőnök és pilóta 5 óra 7 perc és 35 mp­et repült Hármashatár-hegyen. Július 1. és 30.-a között a Budapesti Műszaki Egyetem repülői 5 pilóta és 18 növendékkel repülőtábort tartottak a strázsa­hegyi repülőtéren. Az Esztergomi Sportrepülő Egyesület augusztus hóban 3 hetes repülő tanfolyamot rendezett főiskolai hallgatók, érettségizettek és a kö­zépiskolák 7.,8.-os, vagy ezekkel egyenrangú szakiskolások részére. A műegye­temi sportrepülő egyesület táborozása után a cserkész repülők is táboroztak a strázsa-hegyi repülőtéren 1 hónapot. 1936. május 25-én autóbusszal Mátyásföldre mentek az esztergomi MOVERO Sportrepülő Szakosztály tagjai, mivel Budapesten tartotta a Nemzetközi Mo­tornélküli Repülő Szövetség (ISTUS) az éves esedékes kongresszusát május 18. - 25. közötti időben. A zárónapon itt, Mátyásföldön rendeztek repülő­napot, melyen az esztergomiak is részt vettek nézőként. 1936. május hóban az esztergomi MOVERO Sportegyesület közgyűlést tartott, melyen Madaras Aurél elnök beszámolt a megalakulástól az aznapig történt eseményekről és fejlődésről. Ezen a közgyűlésen az egyesület tagjain kívül részt vettek iskolák, üzemek és intézmények vezetői és képviselői is. Az addig eltelt időben kb. 2500 felszállás történt 15 óra összidővel. Ez az idő azért ilyen kicsi, mert a sik­lásoknál másodperceket számolnak. Elmondták továbbá a volt szappangyárba költözés tényét, amivel a műhely nagy fejlődés előtt áll. Ez a műhely az or­24

Next

/
Thumbnails
Contents