Bélay Iván: 40 év az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkörben

Petróczy Gyula „örökölte a kertbarát tagságát". Apám alapító tagja volt a Szentgyörgymezői Kertbarát Körnek. Bár iparos ember volt, kötődése a földmüveléshez, a természet szeretetéhez, a növények ápolásához, természetes volt, hiszen szülei földművelésből éltek és tartották el népes családjukat. 1986-ban bekövetkezett halálával, mivel magam is örököltem a már említett tulajdonságokat, felkérés nélkül tovább vittem a kertbarát tagságot. Tudtam, hogy milyen társaságba kerülök, hiszen ismertem minden vezetőt és tagot és azt is tudtam, az akkor már többségében idős emberektől, csak tanulhatok és bővíthetem ezirányú ismereteimet. Azért is tartottam ezt fontosnak, mert előtte a tanulás, a munkahelyi elfoglaltság, az építkezés miatt nemigen volt időm a telken, amit nagyszülőktől örököltünk, annak művelésében aktívan részt venni. Jó szívvel és tisztelettel gondolok az idős tagokra, akik sajnos elmentek már, de ránk hagytak igen sok ismeretet és átadták az általuk megszerzett tapasztalatot. Még mindig van olyan gyümölcsfám, szőlőtőkém, amit tőlük kaptam, vagy ők oltották, szemezték. Sajnos egyre kevesebb olyan mezőgazdaságban jártas és földjét szerető ember él ma Szentgyörgymezőn, mint Ok voltak. A Kertbarát Kör munkájában azóta is aktívan részt veszek. Néhány évig, az akkori titkár lemondása után ( Fejes Ernő ), azt a pozíciót is betöltöttem. Miután úgy gondoltam, és mások is úgy vélték, a közért és Szentgyörgymezőért többet tudok tenni, ha önkormányzati képviselő leszek, elindultam a választáson. Többségi akaratból 1998 óta képviselem a városrészt a város vezetésében. Bár így kevesebb időm jut részt venni a hetenkénti összejöveteleken, de a rendezvények szervezésében, támogatásában igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Jól érezzük magunkat ebben a civil közösségben, többes számot azért használok, mert a feleségem is tagja az egyesületnek. Mi sem fontosabb számomra, hogy a szülőktől örökölt föld, a természet szeretete, és a már általam is megszerzett tapasztalatot átadjam, elsősorban gyerekeimnek, unokáimnak, és mindenkinek, akinek kötődése van az általunk használt, művelt,- a ránk hagyományozott szülőföldhöz ­Petróczy Gyula 51

Next

/
Thumbnails
Contents